Kételyek a legrégibb keresztény szentéllyel kapcsolatban
2008. június 13. 13:13
A világ egyik legrégibb temploma alatt találtak egy olyan barlangot, ahová Krisztus tanítványai menekülhettek. A külső szakértők azonban igencsak kételkednek az állítás hitelességével kapcsolatban.
Korábban
Ahogy arról mi is beszámoltunk, Abdul Káder Huszan régész, a rihábi Régészeti Tanulmányok Központjának vezetője jelentette be, hogy a három hónapi ásatás után előkerült barlang korai keresztény szertartások nyomait mutatja. A Szent György-templom egyébként maga is vita tárgya: egyesek szerint 230-ban épült, bár ezt igen sokan vitatják. Ha a dátum ugyanis valós, ez lehet a világ legrégibb keresztény temploma, amely mellé két másik is társul: az egyiket 1998-ban Akabában, míg a másikat 2005-ben Megiddóban találták meg.
Thomas Parker, az észak-karolinai Raleigh Egyetem történésze szerint, aki egyébként korábban az akabai ásatásokat is vezette, elmondta: bár még nem látta a mostani feltárás részleteit, az biztos, hogy a hasonló bejelentéseket szakmailag nagyon meg kell alapozni. Szerinte különleges bizonyítékokra van szükség, amelyeket igen gondodan kell datálni is.
Kate da Costa, a Sydney Egyetem régésze, aki Jordánia részaki részén diolgozik, úgy gondolja, hogy a hasonló felfedezéseket több régésznek, egymástól függetlenül kell igazolnia. Szerinte az, hogy a barlangot az első században is használták, nem jelenti azt, hogy ezt keresztények tették volna.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2015
- Amikor egy tulipánhagymáért luxuslakást lehetett venni
- Így lett Kassa csehszlovák város
- Tíz nagy győzelem a halál fölött
- A modern remetekirályság
- Így tanították Horthyt a 2. világháború után
- A kerti szajha
- Kolozsvár román megszállása
- Az újra megtalált munkásnő
- Trianon előtt - határon túl: megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.