Háború Lenin ellen
2008. június 18. 17:17
A "Vörös tér" azonnali lenintelenítését követeli egy amerikai férfi. Al Garrett azonban nem a nevezetes moszkvai téren lévő mauzóleumából szeretné száműzni a proletariátus egykori vezérét.
Korábban
Az emlékművet még 2005-ben állíttatta az étterem tulajdonosa, s Al Garrett azóta folytatja elkeseredett küzdelmét, mondván, hogy a szobor mindazok emlékét gyalázza meg, akik a kommunizmus elleni küzdelemben veszítették életüket. Ráadásul a nagytőkeellenes Lenin szobrának közvetlen közelében található az amerikai kapitalizmus bástyájának számító egyik intézmény, a kaszinó.
Az illető eddig minden lehetőséget megragadott a tiltakozásra, így különböző rendezvények alkalmával vonult fel egy táblával, amelyen felkelésre szólította fel a helyi "proletariátust" annak érdekében, hogy Lenint száműzzék valahová, de legjobb, ha egyenesen Szibériába küldik. Erőfeszítéseit mindeddig nem koronázta siker, a szobor maradt.
Al Garrett újabban a helyiek babonaságára építi tiltakozási kampányát, azt állítva, hogy a Lenin-szobor szerencsétlenséget hoz, arra utalva, hogy a Tropicana-kaszinó két évvel a szobor felállítása után elveszítette működési engedélyét, s kellemetlenségek sokasága érte az intézményt.
Az étterem vezetése azonban, ahol egy uncia (28,35 gramm) kaviár 275 dollárba, azaz csaknem 44 ezer forintba kerül, a Lenin-szobrot az orosz történelem jelképének tekinti. "Lenin, a kommunizmus, a vodka az oroszországi kultúra része. Kell valamilyen jelkép, amelyet be tudnak azonosítani az emberek" - hangsúlyozta Joe Masauri, az étterem igazgatója, hozzáfűzve, hogy senkit sem akarnak a szoborral megbántani.
Mint Joe Masauri rámutatott, a szoborállítás után másfél évvel a kaszinót 2 milliárd dollárért (318,8 milliárd forintért) eladták. "Én minden nap örülnék ilyen balszerencsének" - jegyezte meg. Mark Giannantonio, a Tropicana elnöke szerint sem jelent a Lenin-szobor rossz óment. A kaszinót ért kellemetlenségeknek teljesen hétköznapi okai voltak, semmi közük sem volt az emlékműhöz.
Garrett azonban nem mond le lenintelenítési tervéről, amelyhez háborús veteránok, s hétköznapi járókelők támogatását egyaránt meg szeretné szerezni, bár tisztában van azzal, hogy nem mindenki érti üzenetét. "Elmondom az embereknek, hogy tiltakozom Lenin szobra ellen, erre visszakérdeznek, hogy mi bajom van a Beatlesszel?" - ismertette a nehézségeket Al Garrett.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
3. A keleti és a nyugati blokk jellemzői a kétpólusú világ időszakában
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Megnyerhetetlen versenybe kényszerítette Moszkvát a „csillagháborús” terv
- 1958-ban elsüllyedt amerikai tengeralattjárót fedeztek fel Hawaii mellett
- Azonnal heves indulatokat gerjesztett világszerte Churchill híres fultoni beszéde
- Az emberélet nem számított, Észak-Vietnám elérte célját a Tet-offenzívával
- Egy spanyol halász segítségére is szükség volt az elveszett amerikai hidrogénbombák megtalálásához
- Kiment a mosdóba, majd a vonaton hagyta 1953-ban a hidrogénbomba titkos dokumentumait
- A Szovjetunió vonakodó segítségével vált atomhatalommá Kína
- Párhuzamosan kellett kül- és belpolitikailag is legitimálni Németország újraegyesülését
- 10 tény a berlini falról
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.