Kiássák Sztálin szobrát
2008. május 14. 09:00
Kiássák az egykor eltemetett Sztálin-szobrot Barnaulban, az Altaj hegységben a kommunisták. A helyet, ahol a szobrot elkaparták, egy munkás fogja megmutatni.
Korábban
A városi tanács állt elő azzal, hogy ha már kiássák, létesítsenek a városban egy szoborsétányt, s ott helyezzék el más történelmi személyiségek sorában. Bragin szerint a sétányon esetleg helyet kaphatnak a Lenin-szobrok is, amelyeket a Szovjetunió utolsó években, a peresztrojka idején vettek le a talapzatokról, s amelyek azóta gazdátlanok.
Barnaulban egykor több Sztálin-szobor volt, de csak kettő sorsa ismert: az egyik az, amelyet most ki akarnak ásni, a másikat szétverték. A többiről nem tudni, mi lett vele. Oroszországban, és többek között Moszkvában is számos Lenin-szobor, emléktábla a helyén van még. Sztálinnak ma is vannak tisztelői, az azonban ritkaság, hogy szobrot akarjanak állítani neki.
Joszif Visszarionovics Sztálin (1878-1953) Lenin halála után a kommunista diktatúra egyszemélyi vezetőjévé lett, példátlan személyi kultusz épült ki körülötte, s vezérsége évei alatt sok millió ember életét oltották ki a tisztogatások, politikai repressziók és az éhínségek.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.