18 kiváló állapotban megmaradt, hátborzongató holttest a történelemből
2018. július 27. 11:58 Múlt-kor
Korábban
Szent Bernadett (1844-1879), Franciaország
Az 1844-ben, Lourdes-ban született Bernadette Soubirous egy molnár lánya volt, aki egész élete folyamán arról számolt be, hogy csaknem naponta megjelent előtte Szűz Mária. Egy alkalommal egy látomása egy forráshoz vezette, amelyet gyógyító hatásúnak tartottak a helyiek, és azóta is hallani körülötte csodás gyógyulásokról. Víziói hatására Bernadette 22 évesen szerzetesnőnek állt a szomszédos városban, Nevers-ben. 1879-ben, 35 évesen halt meg tuberkulózisban, a kanonizálási folyamat során 1909-ben kiásták holttestét, és romolhatatlannak találták. 1919-ben ismét exhumálták, az orvosok szerint a test mumifikálódott.
1925-ben harmadszor és utoljára is exhumálták, két bordáját kivették, és Rómába küldték. A francia kanonizálási szokásoknak megfelelően lenyomatot vettek arcáról és kezeiről, ezekből viaszöntvényt készítettek, és eme öntvényeket helyezték valódi arca és kezei fölé. 1925 augusztusában boldoggá avatták, 1933-ban pedig szentté. Teste 1925 óta a Saint-Gilgard kolostor templomában nyugszik, üvegkoporsóban. Magyarországon hamar komoly kultusza alakult ki.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
művészet
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben
- Koszta József eddig ismeretlen alkotására bukkant rá a szentesi múzeum
- Színes programokkal várja az érdeklődőket az Őszi Kulturális Fesztivál Szegeden
- Földrengés és az első világháború is hátráltatta Iványi-Grünwald Béla művésztelepének sikerét
- A keleti táblás játékok világába is elkalauzolja az érdeklődőket az idei PONT fesztivál
- Hetvenes évekből származó fotográfiákat is láthatunk a Mai Manó Házban megnyíló kiállításon
- A Körhinta révén a modern magyar filmet is megismertette a világgal Fábri Zoltán
- Mesejátékok, bohózatok és krimik is szerepelnek majd a kecskeméti színház műsorán
- Klasszikus és könnyűzenei művek is elhangoznak az MVM ZENERGIA koncertjén
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap