10 nagy katonai tévedés a történelemből
2018. július 18. 18:33 Múlt-kor
Korábban
Azincourt, 1415
1415 októberében, a százéves háború során V. Henrik angol király Észak-Franciaországon menetelt keresztül serege élén, amikor egy annál nagyobb francia erővel találta szemben magát Charles d'Albret parancsnoksága alatt. Henrik csapatai élelmiszerhiánnyal küzdöttek, és az őszi időjárásban a kint táborozás is gyengítette állapotukat. D'Albret-nak csupán annyit kellett tennie, hogy elvágja az angolok által uralt terület felé vezető útvonalukat, és megsemmisíti vagy megadásra kényszeríti őket. Amikor azonban Henrik király feltartott lobogókkal és éneklő katonákkal megindult a franciák felé, a francia parancsnok ezt kihívásnak vette, és maga is támadást indított.
Nehéz páncélzatú lovagjait az eső által sártengerré változtatott agyagos talajon keresztül vezette csatába, így a francia előrenyomulás gyötrelmesen lassú volt. A lovasok rendre elcsúsztak, lassú haladásuk pedig tökéletes célponttá tette őket az angol íjászok számára. Mire az angolokhoz értek, a franciák már fáradtak és rendezetlenek voltak. Több ezer francia (köztük maga d'Albret) elesett, miközben az angolok lehetséges, hogy csupán száz embert vesztettek. D'Albret a nem megfelelő terepen való támadással megpecsételte serege sorsát.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2010
- Magyar békefenntartók Kínában: haditengerészek a felkelők ellen
- Egy világrekorder magyar stewardess 27 ezer órája a levegőben
- Interjú Oborni Terézzel
- Paraszt Bruegel. Egy holland humanista élete
- Elhurcolva és elhurcolva. Lajos Iván próféciája 1939-ben
- A szovjetterror fehérorosz áldozatai, avagy a Kuropati erdő borzalmas titka
- Anyatejút. A szoptatás kultúrtörténete
- Csellóval a frontra. Egy kalocsai körorvos különleges kalandjai
- Prodam Guidó szenzációs akciója: az első repülés Budapest felett
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai 2024.10.04.
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg 2024.10.04.