Virtuális valóságban sétálhatunk a Jézus-korabeli Jeruzsálemben
2018. szeptember 6. 15:49 MTI
A virtuális valóság (VR) technikájával mutatja be a Jézus korabeli Jeruzsálemet a város helytörténeti kiállítóhelye, a Dávid-torony Múzeum - jelentette a The Times of Israel című angol nyelvű honlap szerdán.
Korábban
Az izraeli régészeti hatóság (IAA) szakembereinek segítségével elkészített számítógépes szimuláció újrateremti a kétezer évvel ezelőtti város utcáit és nevezetes épületeit, köztük a zsidók Szentélyét, ahol a keresztény hagyomány szerint Jézus is tanított.
Ekkoriban, a Róma kegyéből Kr. e. 37-től Kr. u. 4-ig uralkodó Heródes idején fénykorát élte a város, hatalmas építkezések zajlottak mind Jeruzsálemben, mind az egész országban. Új kikötőváros épült Caesarea néven, és hatalmas sivatagi erődítmény Maszada néven a Holt-tengernél.
A régmúlt kor szimulációját a Lithodomos nevű ausztrál startup hozta létre a lehető legnagyobb pontosságra törekedve. Hasonló projektek születtek korábban már Rómában, Athénban, Londonban és más városokban is.
A VR-szemüveges túrán a jeruzsálemi utcákon idegenvezetők kísérik a látogatókat, akik kilenc különösen fontos pontot tekinthetnek meg. Esténként a Dávid-torony Múzeum fényjátékokkal is várja a közönséget.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
sport
- Többször kerültek életveszélybe a Földet vitorlással megkerülő Fa Nándorék
- Milliók voltak kíváncsiak a „Nemek csatájának” keresztelt teniszmérkőzésre
- Rengeteget jelentett a Fradi-pálya az Aranylabdával jutalmazott Albert Flórián számára
- Saját hazájában is vonakodtak elismerni Jesse Owens kimagasló teljesítményét
- Eredetileg kerékpározónak készült az első magyar futballista, Gillemot Ferenc
- A Városliget mellé tervezték a Hungaroringet, de végül Mogyoródra került a száguldó cirkusz
- A pályán és a pályán kívül is gentlemannek bizonyult Billy Wright
- Saját tervezésű dresszben úszta át első nőként a La Manche csatornát Gertrude Ederle
- Tíz dokumentumfilm a magyar sport legendáiról
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap