Új állandó tárlattal emlékezik meg Móricz Zsigmondról Leányfalu
2019. február 22. 11:49 MTI
Kinek a hangja? címmel interaktív állandó kiállítás nyílt Móricz Zsigmondról Leányfalun.
Korábban
Leányfalu, ahol Móricz Zsigmond utolsó éveit töltötte, egy állandó tárlattal ünnepli az író születésének 140. évfordulóját. A Leányfalu Hely- és Irodalomtörténeti Kiállítóhelyén megnyílt, Kinek a hangja? című tárlat kiemelten szól a fiatalokhoz, segítséget nyújt középiskolai tanulmányaikhoz, és kiváló helyszíne lehet kihelyezett irodalomóráknak is. Adorján András alpolgármester az MTI-nek azt mondta, a kiállítás tartalma megfelel az új kutatásoknak, módszertanában XXI. századi. 5 játék, interaktív tábla és Móricz-korabeli tárgyak várják a látogatókat. A tárlathoz a ma is Leányfalun élő Móricz-leszármazottak, valamint a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) is kölcsönözött relikviákat, közöttük olyanokat, amelyek az író halála óta először kerültek vissza a településre.
A XX. századi magyar realista próza egyik legnagyobbjaként számon tartott író 1911-ben vásárolt telket Szentendrén, a fővárosi nagypolgárság és művészvilág által kedvelt Leányfalun. Móricz Zsigmond az akkor már a nyarait itt töltő Rózsahegyi Kálmánnak, a kor színészóriásának invitálására látogatott a településre, és egy anekdota szerint a főút melletti telken megpillantott terebélyes diófa látványa ragadta meg, ami a gyerekkorát, a tiszacsécsei tájat idézte fel benne. A háromholdas birtokon édesapja, Móricz Bálint épített házat, majd ezt bővítették tovább az évek során Kós Károly és munkatársai tervei alapján.
A Móricz-házban ma is a leszármazottak élnek, így az új állandó kiállítás a mellette lévő épületben kapott helyet. A megvalósítást a Kubinyi Ágoston Program, az NKA miniszteri támogatása, Leányfalu önkormányzata, valamint helyi társadalmi adakozás tette lehetővé.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
30. A „harmadik világ”
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Elefántokra vadásztak és férfiakat megszégyenítő módon harcoltak a dahomey-i amazonok
- Az ékszerek és a tigrisek megszállottja volt a britek ellen harcoló Tipu szultán
- Pol Pot a földi poklot hozta el Kambodzsának, a vörös khmerek iszonyú rémtetteket követtek el
- Ellensége jégtömbbe fagyasztott fejét órákon át "hallgatta ki" a karibi diktátor
- Nem mutatott megbánást Gandhi merénylője
- A második világháború végére Hongkong lakossága csaknem a harmadára zsugorodott
- A függetlenség kikiáltásával sem kerülhette el végzetét Rhodézia fehér uralmon alapuló rendszere
- India függetlenségének kikiáltásakor nem volt hajlandó nyilatkozni a csalódott Gandhi
- Míg Gandhi a szellemi, Nehru a mozgalmi vezetője volt az indiai függetlenségi törekvéseknek
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai 2024.10.04.
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg 2024.10.04.