Úgy tűnik nem csak Kelet-Afrikában kezdett kőeszközöket használni az ősember
2018. december 3. 14:52 MTI
Ősi kőeszközöket és vésett állati csontokat találtak Algériában. A régészek a leletek korát 2,4 millió évesre becsülik. „Az új leleteknek köszönhetően immár En Buseri az a hely Észak-Afrikában, ahol a legrégebbi emberi húsfogyasztás kőeszközökkel bizonyítható” – áll a Science című magazinban megjelent tanulmányban.
Korábban
Az eszközöket Szétif városban találták, amely Algírtól mintegy 300 kilométerre északra található. Az eszközök az úgynevezett oldován-kövekhez hasonlatosak, melyeket eddig főként csak Észak-Afrikában találtak. Az algériai eszközöket több tucatnyi megkövesedett állati csonttal együtt ásták ki a földből, vágásnyomokat viseltek magukon. A csontok a mai krokodilok, elefántok és vízilovak elődeihez tartoztak.
A régészet szerint Kelet-Afrika az ősi emberi kőeszközök születési helye. Az új leletek azt sugallják, hogy hasonló korai eszközök a kelet-afrikai árkon túl is létezhettek – áll a tanulmányban. „Ez a leletegyüttes a második legrégebbi a világon az etiópiai Gona után. Az ott talált legrégebbi tárgyak 2,6 millió évesek” – mondta Mohamed Szahuni, a tanulmány fő szerzője.
Az új leletek alapján a környéken mintegy 600 ezer évvel korábban éltek az emberek elődei, mint azt eddig vélték. Eddig a legrégebbi, Észak-Afrikában talált eszközök korát 1,8 millió évre datálták. Emberi maradványokat nem találtak, így a tudósok nem tudnak következtetni arra, az emberelődök mely faja élt a területen.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Múlt-kor történelmi magazin
- Forró magyar őszök – megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Trianon előtt - határon túl: megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
- A szabadság kapujában – megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Holokauszt 1944-ben: megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
- Páratlan párok: megjelent a Múlt-kor téli száma
- Horthy Miklós ingadozó trónkérdései
- Rákosi 1956 utáni ismeretlen levelei
- A Hunyadi-dinasztia tündöklése és bukása
- Kulisszatitkok az Egri csillagok forgatásáról
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.