Történelmi felvonulással elevenítik fel a 14-16. századot a Múzeumutca Plusz fesztiválon Pécsett
2024. augusztus 15. 11:20 MTI
Történelmi és művészeti programokkal, köztük sok gyerekeknek szóló eseménnyel várja a közönséget a hosszú hétvégén a Janus Pannonius Múzeum Pécsen, a Múzeumutca Plusz fesztiválon.
A kép illusztráció. Bábos felvonulás egy korábbi Múzeumutca Plusz fesztiválon (Forrás: Facebook / Pécs Nyitva)
Korábban
A háromnapos, ingyenes programsorozat nyitányaként péntek délután öt órakor a Kereszt és félhold elnevezésű, a Széchenyi teret is érintő, történelmi felvonulással idézik fel a 14–16. századot – írták a szervezők az MTI–hez eljuttatott közleményben.
A menetet a magyar középkori zenét játszó Keleti Szél Zenekar vezeti, a Káptalan utcai Históriás Udvarba visszaérkezve is ők zenélnek.
Az ország több pontjáról érkező hagyományőrzők egy középkori táborban a korszak viseletével és fegyvereivel, a mindennapi élet eszközeivel ismertetik meg a látogatókat – tették hozzá.
Ugyanitt szombaton, egy kerekasztal-beszélgetésen a mohácsi csatatér kutatásának legújabb eredményeiről is szó lesz.
Az érdeklődők több alkotóműhelyben vehetnek részt, selyemfestés, csempefestés, térhatású képalkotás, stencilnyomtatás, közösségi macskakőfestés várja az alkotni vágyókat.
Az érdeklődők a múzeum tematikus tárlatvezetésein ismerhetik meg az utca történetét, a Zsolnay gyár ókori Egyiptom ihlette alkotásait és a Vasarely házaspár művészetét.
A gyerekeknek zeneműhelyet, papírszínházat, régészeti foglalkozásokat tartanak, a KL Színház a Psycho Mutans zenéjével adja elő Patkó Bandi című bábelőadását.
A fesztiválon mutatják be a Jelenkor című folyóirat nyári, dupla számát, az eseményen Németh Gábor új regényéből is ízelítőt kapnak az olvasók. Schaár Erzsébet ikonikus Utcájának első kiállítását egykoron barátja, Pilinszky János nyitotta meg, most a mű végső helyén egy rendhagyó Pilinszky–est révén kettejük művészete ismét összeér – írták.
Az eseményen kertmozival ünneplik a negyvenöt éves pécsi animációt: a Vasarely Múzeum falára vetítve jelenik majd meg néhány remekmű részlete.
A Múzeumutca Plusz idejére a Püspöki Kincstár díjmentesen látogatható.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Római Birodalom
- A római nép rajongott érte, a filozófusok megvetették a véres gladiátorjátékokat
- Évtizedek óta zajlik Komáromban a római katonai és polgárváros feltárása
- Az erényes római nő megtestesítőjeként tekintettek Corneliára, a Gracchusok anyjára
- Pokoli kínokat szenvedhettek el a Vezúv lábánál élő Pompeii lakói
- Csődöt mondott a a római hadszervezet a hadrianopolisi csatatéren
- Még bűnözőknek is menedéket nyújtottak az ókori Róma katakombái
- Még a római katonákban is félelmet keltettek Arkhimédész zseniális hadigépei
- Barbár támadások és belső ellentétek is közrejátszottak a Római Birodalom bukásában
- 25 millió amforatöredékből jött létre az ókori Róma egyik dombja
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 19:05
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét 17:05
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon 14:20
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell 09:50
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét 09:05
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap