Templomba járó katolikus volt az FBI legkártékonyabb szovjet „téglája”
2022. május 18. 16:29 Múlt-kor
Korábban
Gyónás és visszatérés
Éppen felesége, Bernadette „Bonnie” Hanssen volt az, aki valamikor 1980 körül rajtakapta férjét, hogy gyanús dokumentumokat nézeget az alagsorban.
Hanssen ugyan kénytelen volt bevallani, hogy a szovjetekkel üzletel, ám azzal érvelt, szó sincs róla, hogy kémkedne, pusztán félrevezető információkkal látja el őket. Bonnie rávette férjét, hogy gyónjon meg papuknak, az Opus Dei-vel Hanssenhez hasonlóan kapcsolatban álló Robert P. Bucciarellinek.
A Hanssen letartóztatása után felfedezett csomag, amelyben 50 000 dollár volt elrejtve
Az atya arra kérte a férfit, adományozza jótékonysági célokra az ügynökként szerzett pénzt, és hagyjon fel addigi tevékenységével. Hanssen beleegyezett, felesége pedig fellélegzett, és igyekezett rábírni a férfit, tegyen eleget az ígéretének.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/350fb328bb3b0a93b2d6f363355f1bc9.jpg)
A következő években Hanssen folyamatosan adakozott a Teréz anya által alapított Szeretet Misszionáriusai rendhez köthető alapítványnak, ám adományai a feleség elmondása alapján a csőd közelébe sodorták a családot.
A férfi ígérete ellenére 1985-ben, miután ismét a szovjet kémelhárítási vonalra került, egy névtelen levélben, 100 ezer dollár fejében újfent felajánlotta szolgálatait a szovjeteknek – ezúttal a KGB-nek.
A levélben rögtön leleplezett három, az FBI-nak dolgozó KGB-ügynököt. Nem tudta, hogy Ames korábban már lebuktatta őket.
Miután mindhármukat visszahívták Moszkvába, Valerij Martinovot és Szergej Motorint hátulról fejbelőve kivégezték, Borisz Juzsin pedig hatéves börtönbüntetést követően, amnesztiával szabadult.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/iI3Es/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![Ókor](/iI3Es/label/.cut-640x400/12.jpg)
Ókor
- Három különböző arcot is kapott a rejtélyes körülmények között elhunyt Tutanhamon
- 25 millió amforatöredékből jött létre az ókori Róma egyik dombja
- 7 mitológiai lény, melyektől rettegtek a régmúltban
- Városonként eltérő teremtésmítoszok jöttek létre az ókori Egyiptomban
- Teljesen el akarták törölni az egyik legnagyobb egyiptomi uralkodó emlékét
- Fájdalomcsillapításra is szolgáltak az ölebek az ókori Görögországban
- Illegális fémkereskedők találták meg az Únětice-kultúra leglátványosabb leletét
- Csupán egy dolog miatt nem gúnyolták a kortársai által furcsának tartott Szókratészt
- Hermész szobrát találták meg a bulgáriai Heraclea Sinticában
- Saját tervezésű dresszben úszta át első nőként a La Manche csatornát Gertrude Ederle 09:50
- Valószínűleg az atombomba hatásának bemutatása is elég lett volna Japán elrettentésére 08:20
- Madárlakhoz hasonlították az első elektromos árammal működő közlekedési lámpát tegnap
- Három különböző arcot is kapott a rejtélyes körülmények között elhunyt Tutanhamon tegnap
- A közép-európai összefogás jelentős példáját adta Hunyadi János életműve tegnap
- Nem tiltakoztak a nyugati hatalmak Lengyelország legelső felosztása ellen tegnap
- Az arisztokraták is a köznéppel együtt mulattak a régi Városligetben tegnap
- A magyar király mellett még két másik uralkodó is részt vett a gellérthegyi csillagda felavatásán tegnap