Teljeskörű „szolgáltatást” nyújtó ókori mumifikálóműhelyre bukkantak Egyiptomban
2020. május 5. 20:06 Múlt-kor
Korábban
A halál üzlete
Ma már köztudott, hogy az ókori egyiptomiak hite szerint ahhoz, hogy a lélek a halál után eljusson a túlvilágba, a holttestnek épen kellett maradnia.
Ez a rendkívül precízen megszervezett konzerválási szertartás azonban mintegy 70 napon át tartott, amelyek mindegyikéhez megvoltak a megfelelő rítusok és imák.
Miután az eltávolított belső szerveket a kanópuszedényekbe helyezték, a hullát többek között nátrium-karbonáttal és egyéb sókkal szárították ki, majd illóolajokkal kenték át, és a jól ismert lencsíkokba tekerték, amelyek közé amuletteket és varázslatokat tartalmazó papiruszokat helyeztek el. A halottakkal rendszerint legkedvesebb tárgyaikat is eltemették.
„Hatalmas ipar volt” – mondta el Hussein. A legszegényebbeknek különböző kedvezménycsomagokkal segítettek a műhelyek.
Mint kiderült, a szóban forgó vállalkozás valóban teljeskörű szolgáltatást nyújtott: Hussein és csapata felfedezett egy másik, még mélyebbre vezető járatot is, amely egy hat sírt és 50 múmiát tartalmazó helyiségbe vitte őket.
Az egyik sírban egy héttonnás, mészkőből készült szarkofág volt elhelyezve, amely egy nő múmiáját tartalmazta, egy másikban pedig egy aranyból és ezüstből készült halotti maszkkal temettek el – egész Egyiptomban mintegy száz éve nem találtak ehhez hasonlót. A beépített sírkomplexum számos további, ennél szerényebb körülmények között, fa koporsókban eltemetett múmiát is rejtett.
Hussein elmélete szerint a műhely vezetői pénzt, illetve földtulajdont is elfogadtak fizetségként szolgáltatásaikért – miután megkapták a holttestet, elhelyezték a járatban, majd a fizetség kézhezvételét köetően végezték el a munkát.
Végső soron valóban ez az első alkalom, hogy a régészeti bizonyíték részletesen alátámasztja az ókori leírások és jogi dokumentumok alapján felállított elméleteket. Mindemellett a csapat felfedezése üdítő kitérő a többnyire uralkodói sírokkal foglalkozó „mindennapi” egyiptológiából, az ókori állam közembereinek temetkezési lehetőségei felé.
Raue szerint Hussein „nagyon sok olyan információt gyűjt, amely a múltban egyszerűen elveszett. Létezett egy teljes infrastruktúra a föld felett is, amelyet dokumentáció nélkül eltávolítottak.”
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
holokauszt
- Mit lehetett tudni a holokausztról 1944-ben Magyarországon?
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz
- Házmesterek a vészkorszakban
- Idén ősszel is megrendezik a Zsinagógák Hetét
- Önként vállalta a halált egy családapa helyett a ferences szerzetes Maximilian Maria Kolbe
- A roma holokauszt 80. évfordulója alkalmából tartottak megemlékezést
- Októberig várja a látogatókat a magyarországi holokauszt emlékezetét bemutató kiállítás
- Szász Endre és Kondor Béla alkotásaival emlékeznek a holokauszt áldozataira Szombathelyen
- Több mint fél évszázad után derült fény a híres fotó főszereplőjének kilétére
- Akár csökönyös főnökeivel is hajlandó volt ölre menni Bette Davis tegnap
- Nehezen barátkozott meg az amerikai hétköznapokkal Kabos Gyula tegnap
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték tegnap
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból tegnap
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István tegnap
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna tegnap
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda 2024.10.05.
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 2024.10.05.