Több száz év után felnyitották Jézus sírját
2016. november 2. 09:10 MTI
Több száz év után először felnyitották a Jézus sírja fölött elhelyezett márványlapot a sír fölé emelt szentély restaurálása során - közölte vasárnap a Háárec című izraeli újság honlapja. A szentély egyes részeit elszállítják, majd felújítva építik vissza.
Korábban
A tizenhatodik században márványlapokkal fedték le azokat a köveket, amelyekre a hagyomány szerint keresztre feszítése után Jézus Krisztus testét egy sziklasírban elhelyezték, majd ezen márványkő köré a tizenkilencedik század elején több méter magas márványból szentélyt építettek. A sírhelyet fedő márványlapokat szerdán elmozdították, hogy felnyissák és megvizsgálják a kereszténység legszentebb helyét, valamint felújítsák Jeruzsálem óvárosában a Szent sír templomnak ezt a részét, a mintegy kétszáz éves, és már összeomlás fenyegette építményt.
Az elmozdítás után a márványlap alatt régi kötőanyagokat találtak, valamint egy régebbi, a keresztesek idejéből származó, tizenkettedik századi márványlapot a kereszt jelével. Csütörtökön a görög szakemberek eljutottak a szikla szintjéig, amelyen a hagyomány szerint Jézus Krisztus teste volt. A feltárást dokumentálják, és eredményeiről a közeljövőben beszámolnak majd. A restaurálási munkálatok május végén kezdődtek meg, miután történelmi egyezség született a görög ortodoxok, az örmény egyház, és a római katolikus ferences rend között a közösen elvégzendő helyreállításról, amelyet a görög kormány és magánadományok, köztük Jordánia királya is pénzzel támogatott.
A márványszentélyt legutóbb 1947-ben erősítették meg kívülről vasgerendákkal, mert több kisebb földrengés nyomán már akkor olyan rossz állapotban volt, hogy összedőlésétől tartottak, de a belsejében akkor nem végeztek felújítást. A szentély mostanára annyira veszélyessé vált, hogy másfél évvel ezelőtt a rendőrség néhány órára lezárta a zarándokok elől, ami hatalmas felháborodást okozott a keresztény egyházak körében, mert a rendőrség előzetes értesítés és tanácskozás nélkül döntött a szerinte látogathatatlanná vált építmény lezárása mellett. Azonban ez az esemény fél évvel ezelőtt létrehozta az összefogást a felújításról a különböző keresztény egyházak között.
Az egyezmény értelmében az athéni Nemzeti Műszaki Egyetem felelős a munkálatokért, amelyeket a görög ortodox pátriárka és a római katolikus egyházhoz tartozó Szentföld őrzői rend képviselői felügyelnek. A restaurálás során felújítanak minden vascsövet, titánrudakat helyeznek a kövekbe és különleges anyagokat fecskendeznek a sziklába megerősítése érdekében. A szentély egyes részeit elszállítják, majd felújítva építik vissza.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
régészet
- Máig megoldatlan az ujj nélküli váci apáca rejtélye
- Pompeji titkait a modern technológia fejtheti meg
- Székeket akart vásárolni az ebédlőbe, végül a Stonehenge-t vette meg az angol ügyvéd
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét
- Olaszországi tartózkodása idején lépett kapcsolatba Garibaldival Pulszky Ferenc
- Ritka érmék és evőeszközök kerültek elő I. Szulejmán mauzóleumánál
- Bronzkori harcosok ezrei csaptak össze háromezer évvel ezelőtt
- Protomongol törzs temetkezési helyére bukkantak Kelet-Kazahsztánban
- Évtizedek óta zajlik Komáromban a római katonai és polgárváros feltárása
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap