Öt híres győzelem, amelyekért végzetes árat kellett fizetni
2017. április 10. 08:37
Korábban
Megnyert csata, sírba szállt déli álmok
Kevés csata van, amelyik jobban példázhatná az amerikai polgárháborúban a délieket vezető Robert E. Lee taktikai zsenialitását, mint az 1863 májusában, a Virginia állambeli Chancellorsville mellett vívott ütközet. Lee minden katonai előírást áthágva, hatalmas kockázatot vállalt, amikor több részre osztva erőit támadást rendelt el a kétszeres túlerőben lévő északi csapatok ellen. A vakmerő déli támadás azonban teljesen váratlanul érte az északiakat vezető Joseph Hooker tábornokot, aki rövidesen kénytelen volt feladni eredeti terveit – hogy bekerítse Lee hadseregét –, és szégyenszemre a Rappahannock folyó vonala mögé kellett visszavonulnia.
Lee fantasztikus győzelme azonban komoly árat követelt. A Konföderáció 13 ezer katonája esett el ekkor, köztük a Lee jobbkezének tartott másik legendás déli tábornok, Stonewall Jackson is, akivel a csata forgatagában baráti tűz végzett. Bár az északi seregek még ennél is súlyosabb veszteségeket szenvedtek (több mint 17 ezer halott, sebesült vagy fogságba esett), a déliekkel szemben az ő hátországuk rendelkezett elegendő emberanyaggal, amivel pótolni tudták az elesetteket. Fontos tényező volt az is, hogy a megfutamított északi sereg végül sikeresen elérte a folyót, így megmenekült a teljes pusztulástól. Alig két hónappal Chancellorsville után a két sereg így újból farkasszemet nézhetett egymással: a gettysburgi csatában az északiak végül megállították Lee előrenyomulását és átvették a kezdeményező szerepet, megfordítva ezzel a polgárháború menetét.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Mussolini
- Kosárlabdázással és kertészkedéssel is szívesen töltötték idejüket a legvéresebb kezű diktátorok
- Még a Mussolini-szobrokat is kidobálták az ablakon a Duce letartóztatásának hírére
- A világháborúban és merényletekben is majdnem odaveszett Olaszország diktátora
- Lánya kérését sem vette figyelembe Mussolini veje kivégzése során
- Bukása után a németek feltétlen kiszolgálója lett a korábbi szövetséges, Benito Mussolini
- Szörnyű bosszút állt az olasz nép Mussolini rémuralmáért
- Folytatják a holokausztmúzeum építését az egykori Mussolini-villa közelében
- Merényletek sorát élte túl hihetetlen szerencsével Mussolini
- Az életébe került Mussolini vejének, hogy szembefordult apósával
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.