Szivarozó Mickey egérrel osztotta a halált Adolf Galland, a Luftwaffe ászpilótája
2022. február 9. 15:50 Múlt-kor
„Már egészen a kezdetektől, gyermekkorom óta a repülés érdekelt a leginkább. 12 évesen repülőgépmodelleket építettem, és 16 éves koromban kezdtem vitorlázórepülést tanulni. Az elkövetkező három évben sikeres vitorlázógép-pilóta vált belőlem, és az volt a célom, hogy igazi pilóta legyek” – így foglalta össze fiatalkori vágyait Adolf Galland, a Luftwaffe egyik ászpilótája egy vele készült, 1994-es interjúban. Az 1996. február 9-én elhunyt Galland a polgári repülést célozta meg, de jött Hitler és a második világháború, így a fiatal pilóta hamarosan egy vadászgép botkormánya mögött találta magát. Gallandnak bejött a pályamódosítás, a Luftwaffe egyik legsikeresebb pilótája lett.
Korábban
Üvegszilánkok a bal szemgolyóban
A vesztfáliai jószágintéző másodszülött fia húszéves korában, 1932-ben már tapasztalt vitorlázórepülőként jelentkezett a braunschweigi polgári repülőiskolába, ahová közel 4000 jelentkező közül mindössze 20 embert választottak ki.
Az intézménybe a céltudatos Galland is felvételt nyert. A következő évben – miután átvezényelték a Luftwafféhoz – már titkos pilóta kiképzésen vett részt Olaszországban. Németország ugyanis a versailles-i békeszerződés értelmében nem rendelkezhetett saját légierővel, így pilótáit csak a legnagyobb titoktartás mellett képezhette ki.
Hazatérve Galland az illegalitásban működő német légierő pilótája lett. 1935-ben gyakorlatozás közben lezuhant. A földet érést ugyan túlélte, de komoly koponyasérülést szenvedett, betört az orra és bal szemébe üvegszilánkok fúródtak, így erre részlegesen megvakult.
Galland három napig kómában feküdt, és úgy tűnt, hogy nem repülhet többé, végül azonban sikerült felépülnie, így újra botkormányt ragadhatott.
1936-ban aztán ismét összetörte a gépét, ekkor viszont az orvosok már komolyabban megvizsgálták, hogy a fiatal pilóta egészségügyileg nincs-e akadályoztatva a repülésben.
Galland azonban elszántan küzdött a „szárnyaiért”: „ A kórházban töltött idő alatt, az orvosi kivizsgálásom napjára a látásvizsgáló diagramon található minden egyes betűt és számot memorizáltam.”
A felkészülés nem volt hiábavaló, Galland 1937-ben a hírhedt Condor légió pilótájaként, a francoista erők oldalán harcolt a spanyol polgárháborúban. Az ott eltöltött 15 hónap alatt értékes harci tapasztalatokra tett szert.
A Condor légió által elkövetett terrorbombázást, a baszk Guernica városának romba döntését Galland későbbi önéletrajzi művében egy téves támadásnak nevezte. Magyarázata szerint a német bombázók egy közúti hidat akartak lebombázni, de a rossz látási viszonyok miatt a városra dobták le a bombáikat.
Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy Galland csak másodkézből szerezhette az információit, mert nem vett részt a támadásban.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2017
- Páratlan párok – megjelent a Múlt-kor nyári száma
- Kirakatházasság 1932-ből
- Róma mindenható matrónája
- Amerikai mámor Magyarországon
- Egy zárdából megszöktetett, boldoggá avatott Árpád-házi hercegnő
- Záray Márta és Vámosi János
- Paraguay tirannoszaurusza
- Az evezősök, művészek és bohémek gondtalan reggelije
- A tudomány és a sport kastélya Tordason
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 15:05
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap