Székesfehérvár legkorábbi történetét kezdik el feltárni ősztől
2023. augusztus 3. 19:04 MTI
Tervásatások kezdődnek ősszel az egykori székesfehérvári koronázóbazilika, a Szent István által alapított Szűz Mária prépostsági templom területén, amelyet a csütörtökön megkezdett talajradaros vizsgálat előz meg.
Az egykori koronázó bazilika romkertje a Székesfehérvári Osszárium (csontkamra) felnyitása napján, 2021. február 22-én. (MTI / Vasvári Tamás)
Korábban
Az erről szóló sajtótájékoztatón Róth Péter alpolgármester hangsúlyozta, hogy a kutatás segít jobban megismerni, mi is állt egykoron a Romkert területén. Felhívta a figyelmet az ősz folyamán nyíló látogatóközpontra, amely az eddig megszerzett tudást tárgyi formában mutatja majd be.
Pokrovenszki Krisztián, a Szent István Király Múzeum főigazgatója közölte, hogy a tervásatás előkészítő szakasza a talajradarozás, amelynek révén ásás nélkül juthatnak olyan adatokhoz, amelyek alapján jobban tudják tervezni az őszi feltárásokat.
Megjegyezte: falmaradványokra és törmelékekre, valamint faszerkezetek jelenlétére számítanak a talajban, mert főleg olyan helyeken radaroznak és ásnak majd, ahol korábban nem igazán zajlottak ásatások.
A főigazgató rámutatott, hogy Székesfehérvárt nagyon korán, Európában szinte egyedülálló módon, a 11. század elején már kőfallal vették körül, ami a város jelentőségét is mutatja. A kőfalról azonban kevés adattal rendelkeznek, ezért a mostani feltárásoktól azt remélik, hogy ez megváltozhat.
Tóth Zoltán, a talajradaros vizsgálatokat végző Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Kar Geoinformatikai Intézet docense elmondta: a geofizikai vizsgálatok lényege, hogy radarhullámok segítségével roncsolásmenetesen megállapíthatják, mit rejt a föld.
Jelezte, hogy a próba során is azonnal jelentkeztek a talajban olyan elváltozások, amelyek leletanyagok jelenlétét valószínűsítik.
A sajtóanyag szerint az újabb tudományos módszerek segítségével korábban már kiderült: Székesfehérvár városfala a 11. században épült, hossza mintegy másfél kilométer volt, építéséhez pedig rengeteg faanyagot használtak.
A Nemzeti Emlékhelyen tervezett kutatásokból kiderülhet, hogy az ottani szakasz mikor épült pontosan, és közvetve, megbízhatóan datálhatják a Szűz Mária prépostsági templom építésének idejét, amire jelenleg csak közvetett utalások vannak.
A különleges berendezés segítségével körülbelül 1,5-2 méter mélységbe "láthatnak le" a szakemberek: a műszer képes felismerni az eltérő szilárdságú anyagokat, és segítségével gyakorlatilag láthatóvá válnak az épületek vagy az egykori emberi beásás nyomai, viszont a temetkezések kimutatására nem jó.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Kádár
- Bár szakmai tapasztalata nem volt, mégis az MTI személyzeti vezetője lett Kádár János felesége
- Kádárné Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- Negyven éve mutatták be az István, a királyt
- Megfigyelések egy tűrtté vált sportágról: a rögbi meghonosodása Magyarországon
- „Akarom, tudd, mi a fene van velem” – Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- „Akarom, tudd, mi a fene van velem” – Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- Szerelem az illegális kommunista mozgalomban: Kádár János és az ő Piroskája
- Mit keresett Fidel Castro 1972-ben Budapesten?
- Mit keresett a Szent Korona Amerikában?
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap