Szabad emberként élhettek a Tudor-kori Angliában a feketék
2020. október 15. 10:48 Múlt-kor
Bár számuk elenyésző volt, Anglia az újkori rabszolgakereskedelemben való részvételét megelőzően nem csupán szabad emberként éltek a szigetországban afrikai emberek, de a rabszolgaként érkezők is azonnal szabaddá váltak.
Korábban
Szabad levegő
Juan Gelofe, egy 40 éves, volof etnikumú rabszolga, akit Nyugat-Afrikából hurcoltak az Újvilágba, 1572-ben egy mexikói ezüstbányában beszédbe elegyedett egy William Collins nevű angol tengerésszel. A fekete férfi megjegyezte: „Anglia bizonyára jó ország, ha ott nincsenek rabszolgák.” Collins megerősítette vélekedését: „Igaz, ott mind szabad emberek.”
Az Újvilág spanyol helytartói szintén így tudták: 1586-ban Pedro de Arana azt írta egy levélben Havannából a Sevillában felállított, a gyarmati áruk felett monopóliummal rendelkező kereskedőháznak, a Casa de Contrataciónnak: Francis Drake országában a „néger munkások” szabadok.
Amikor a különös kérdés egy angol bíróság elé került 1569-ben, a végső ítélet kimondta: „Anglia levegője túl szabad ahhoz, hogy rabszolgák lélegezzék.” Ez egybevágott azzal a ténnyel, hogy az angol törvények egyike sem érintette semmilyen formában a rabszolgaságot.
A szigetország parlamentje sohasem hozott a portugál Ordenações Manuelinashoz (1481-1514), a Holland Kelet-Indiai Társaság 1622-es rendelkezéseihez, a francia Code Noirhoz vagy a későbbi észak-amerikai gyarmatok rabszolgaságot keretek közé foglaló törvényeihez hasonlót. Ehelyett a korabeli felfogás szerint az angol földre lépéssel a rabszolgák szabaddá váltak.
1577-ben a lelkész William Harrison így fogalmazott Anglia leírása című művében: „Ami a rabszolgákat és adósrabszolgákat illeti, ilyenjeink nincsenek, országunk helyzete Isten különös kegyelme és vezéreink jósága folytán oly kivételes, hogy amint földünkre lépnek, oly szabaddá válnak állapotukban, akár a gazdáik, ami által a szolgaságra kötöttség minden jegye lekerül róluk.”
Habár e leírás azért készült, hogy a lehető legkedvezőbb színben tüntesse fel Angliát, tartalmaz jócskán igazságot, amit alátámasztanak az Angliába érkező afrikaiak tapasztalatai a korból. Az első Tudor király, VII. Henrik például uralmának első éveiben szabaddá tette Pero Alvarezt, egy Portugáliából érkezett afrikai férfit. E felszabadítást, és annak érvényességét 1490-ben II. János portugál király is írásban ismerte el.
Több mint egy évszázaddal később, 1614-ben egy Diogo nevű afrikai, akit egy angol kalóz hozott a szigetországba, a szárazföldre lépésével „azonnal szabaddá vált, mert abban a királyságban senki sem rabszolga.”
A témában írott törvények hiánya azonban nem tenné még teljesen lehetetlenné, hogy a gyakorlatban rabszolgaként bánjanak egyes személyekkel. Ha rabszolgaként neveztek meg valakit, pénzért adták-vették, szigorú testi fenyítésben részesítették, és nem részesült fizetségben vagy egyéb kompenzációban munkájáért, jogos lenne arra a következtetésre jutni, hogy az illető rabszolga volt. Ilyen bánásmódra azonban nincs bizonyíték a korabeli Angliából – az egyetlen ismert esetben, amely afrikai személlyel és korbácsolással kapcsolatos, az illető volt az, aki tartotta a korbácsot.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Kádár
- Bár szakmai tapasztalata nem volt, mégis az MTI személyzeti vezetője lett Kádár János felesége
- Kádárné Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- Negyven éve mutatták be az István, a királyt
- Megfigyelések egy tűrtté vált sportágról: a rögbi meghonosodása Magyarországon
- „Akarom, tudd, mi a fene van velem” – Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- „Akarom, tudd, mi a fene van velem” – Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- Szerelem az illegális kommunista mozgalomban: Kádár János és az ő Piroskája
- Mit keresett Fidel Castro 1972-ben Budapesten?
- Mit keresett a Szent Korona Amerikában?
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 15:05
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap