Sterilizálással próbálják meg mérsékelni a Pablo Escobar vízilovai által okozott pusztítást
2020. február 25. 15:03 MTI
Hatalmas károkat okoznak az egykori drogbáró magánállatkertjének a vízilovai, ezért a sterilizálásuk mellett döntöttek. A szakértők szerint lehetséges, hogy így sem tudják majd kordában a populáció növekedését.
Korábban
A becslések szerint legalább 80 példány él a Kolumbiát átszelő Rio Magdalena folyó körüli területen. Az állatok elődeit a hírhedt drogbáró, Pablo Escobar hozatta az országba személyes gyűjteménye részeként.
Az 1980-as években, hatalma csúcsán Escobar 2225 hektáros magánállatkertjében, az Hacienda Nápolesben egzotikus állatokat, köztük elefántokat és zsiráfokat is tartott.
1993-as halála után a még élő állatoknak többnyire új otthont kerestek, a vízilovakat azonban nagy számuk és a szállítás költsége miatt csak magukra hagyták.
Az Hacienda Nápoles körüli terület nagy tavaival, vízi útjaival, hatalmas legelőivel ideális a vízilovak számára, melyeknek ráadásul nincsen természetes ellenségük sem.
A lakosságra azonban veszélyt jelenthetnek, mert bár itt még nem támadtak emberre, agresszívvá válhatnak, Afrikában pedig több embert ölnek meg évente, mint bármely más vadon élő faj.
Hatással vannak a helyi állat- és növényvilágra is. A San Diego-i Kaliforniai Egyetem kutatói vizsgálatuk során arra jutottak, hogy a vízilovak megváltoztatják a víz minőségét. Éjszaka táplálkoznak, a nappalt pedig a vízben hűsölve töltik, ott ürítenek, ezzel módosítják a tavak kémiai összetételét.
Ennek számos hátrányos következménye lehet, például a vörös dagály nevű algavirágzás baktériumának elszaporodása – mondta el Jonathan Shurin, az egyetem biológusa, a kutatás vezetője.
A helyi hatóságoknak ezért megoldást kell találniuk a vízilovak szaporodásának megállítására, mielőtt a problémák súlyosbodnak. A régióért felelős Cornare környezetvédelmi ügynökséget bízták meg a lakosságnak is megfelelő, ugyanakkor az állatokkal humánusan bánó megoldás megtalálásával.
Gina Serna, a Cornare szakértője és munkatársai az állatok sterilizálása mellett döntöttek. Tavaly egy nőstényen végeztek el sterilizációt a vadonban. Ez volt az első ilyen beavatkozás Kolumbiában.
A rendkívül összetett eljárás során az állatot még az altatás előtt el kell fogni. Altatás után a víziló vastag bőr-, zsír- és izomrétegének átvágása három órát vesz igénybe. Ezután sterilizálják, összevarrják, majd visszaengedik a vadonba, ahol folyamatosan figyelik a gyógyulását.
Az év további részében a Cornare több ilyen eljárást is el fog végezni, köztük kémiai sterilizációt is.
Azt azonban elismerik, hogy ez sem lesz elegendő a vízilópopuláció kordában tartásához, mely a becslések szerint az következő tíz évben megnégyszereződhet.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
pápaság
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen
- Róma elfoglalása zárta le az egységes Olaszországért folytatott hosszú küzdelmet
- A macskák vallásos imádata is szerepelt a templomosok ellen felhozott vádak között
- Nagy tekintélyű professzor távozása után kezdett el hanyatlani az első magyar egyetem
- Mintafeleség lehetett a mérgezésekkel megvádolt Lucrezia Borgia
- Élhetőbb várossá alakította Rómát IV. Sixtus, a reneszánsz pápa
- A magyar győzelem hírére zúgnak délben a harangok
- Hadvezérként is jeleskedett Bakócz Tamás, a későbbi pápajelölt
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai 2024.10.04.