Összeomlott az 1990 óta gazdátlan Bay-kastély Erdélyben
2020. július 3. 10:50 MTI
Az elmúlt napok esőzései nyomán összeomlott a Bay-kastély az erdélyi Ördögkúton - közölte csütörtökön az Agerpres hírügynökség.
Korábban
A 19. század közepén neoromantikus stílusban épített kastélyban az államosítás után a helyi mezőgazdasági termelőszövetkezet székháza működött.
Az épület 1990 után gazdátlan maradt és romossá vált. Egy 2018-ban végzett felmérés szerint már csak kilenc százaléka állt. A község polgármesterének a többször megismételt kérésére 2019-ben törölték a műemlékek országos lajstromáról.
Cristian Oros polgármester az Agerpresnek elmondta: hosszabb távon azt tervezik, hogy a kastély helyén építsék fel a polgármesteri hivatal új épületét.
A Bay-kastély utolsó tulajdonosa Bay Ferenc volt, aki a második világháború végén elmenekült a faluból. A szilágysági földbirtokost a román hatóságok felelősnek tartották azért, hogy 1940-ben a faluba bevonuló magyar honvédség vérengzésének 86 helybéli esett áldozatul. A település korábbi elöljárója közölte: a faluban nem nézik jó szemmel az egykori háborús bűnös birtokát.
A kastély összeomlására a Szilágy Megyei Történeti és Művészeti Múzeum kutatója, Horatiu Cocis hívta fel a figyelmet Facebook-bejegyzésében.
A muzeológus szerint a kastély a helybeliek lassú és vágyott rombolásának esett áldozatul. Összeomlásával pedig a gyűlölet, a felelőtlenség és a műveletlenség győzött. Cocis nem tartotta elfogadhatónak azt, hogy a helyi közösség egy műemléképületen torolta meg mindazt, ami 1940-ben történt.
A Bay-kastély két épületszárnyból állt, amelyeket a velencei Sóhajok hídja mintájára épült átkelő kötött össze.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
20. Az 1956-os forradalom Magyarországon
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- A mesterek győzték le a tanítványokat a melbourne-i medencében 1956-ban
- Az elsöprő túlerővel szemben sem adták fel a harcot a magyar felkelők 1956-ban
- Kegyetlen megtorlás követte a reményekkel teli forradalmat
- Eredetileg orvosnak tanult Maléter Pál, az 1956-os forradalom honvédelmi minisztere
- A náci hadigépezet megtörése után az 56-os forradalom leverése is Zsukov marsallra várt
- Így működött a kádári megtorló gépezet
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai 2024.10.04.
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg 2024.10.04.