Sokként érte a magyar társadalmat az aradi vértanúk kivégzése és a megtorlás
2020. október 7. 09:45 MTI
Sokként érte a társadalmat az október 6-iki "igazságtalan, a magyar történelemben példa nélküli megtorlás" - hangoztatta Hermann Róbert, a Magyar Történelmi Társulat elnöke kedden az M1 aktuális csatornán.
Korábban
Hermann Róbert azt mondta, hogy a 171 évvel ezelőtti megtorlás olyan embereket sújtott, mint Batthyány Lajos, aki végig a megegyezésre törekedett, vagy mint az aradi vértanúk, akik a küzdelem reménytelenségét belátva az utolsó napokban letették a fegyvert.
A kivégzéssel I. Ferenc József célja az elrettentés volt, de a császár nem érte el a célját, mert az országot nem lehetett "meggyőzni" arról, hogy a küzdelem igazságtalan lett volna - vélekedett.
Hozzátette: a kivégzés mindenkit megdöbbentett, mert azt hitték, végül kegyelmet kapnak majd.
A kormány 2001-ben nyilvánította a magyar nemzet gyásznapjává október 6-át, amikor az 1848-49-es forradalom és szabadságharc leverése után Aradon kivégzett 13 vértanúra, valamint az aznap Pesten kivégzett gróf Batthyány Lajosra, Magyarország első független, felelős kormányának vezetőjére emlékeznek.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
rendszerváltás
- Tömeges határátlépéssel zárult az 1989-ben megrendezett páneurópai piknik
- A németek a mai napig hálásak Gorbacsovnak az újraegyesítésért
- Egy küzdelmes élet Magyarországért: 30 éve hunyt el Antall József
- Konfliktusok és érdekellentétek között vezette le a rendszerváltást Antall József
- Vértelen, „bársonyos” forradalommal bukott meg a kommunizmus Csehszlovákiában
- Visszavonulót fújt Antall József kormánya a taxisblokád nyomása alatt
- A szarajevói filmfesztivál fő versenyében indul a Libertate '89 – Nagyszeben című alkotás
- Történészként és politikusként is maradandót alkotott Szabad György
- Nagy Imréék újratemetésén a kommunista rendszer is sírba szállt
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap
- A filmtörténet felújított klasszikusai láthatóak a 7. Budapesti Klasszikus Film Maratonon tegnap
- tegnap
- A Castro-kormányzat megdöntésére irányuló kísérlet volt a CIA egyik leglátványosabb kudarca tegnap
- Új Európa született a zárt ajtók mögött zajló bécsi kongresszuson tegnap
- Még a saját halálát is megrendezte Ken Kesey, a Száll a kakukk fészkére írója 2024.09.17.