Soha nem látott képanyag is látható a Bud Spencer életéről készített dokumentumfilmben
2019. január 17. 16:05 MTI
A magyar-olasz kulturális kapcsolatokat erősítheti a Piedone nyomában című dokumentumfilm, amely a legendás olasz színésznek, Carlo Pedersolinak állít emléket és amelyet Király Levente az M5 kulturális csatorna munkatársa készített - mondta el Siklósi Beatrix csatornaigazgató szerdán az MTI-nek.
Korábban
Felidézte, hogy a televízióban rövidebb, 55 perces verzióban már bemutatták az alkotást, a teljes, 90 perces film premier előtti vetítését pedig kedden tartották a Budapesti Olasz Kultúrintézetben. Az olasz külügyminisztérium segítségével a film híre már eljutott a színész hazájába és elképzelhető, hogy az olasz mozikban is bemutatják majd a magyar Piedone-filmet. Az Olasz Kultúrintézet - amely részben a produkciót is támogatta - január 29-én egy másik vetítésnek is otthont ad, majd a dokumentumfilm február végén kerül a magyar mozikba.
Király Levente, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) kiemelt szerkesztője korábban úgy fogalmazott az alkotásról, hogy hatvan év után ez az első portréfilm, amely Bud Spencer teljes életét feldolgozza és azt az arcát mutatja be, amelyet az emberek nem ismerhettek a filmjeiből. "Bud Spencerre jellemző a keresztény értékek megtartása, a munka, a családi élet és a közérdek szolgálata terén kifejtett áldozatos tevékenysége olyan emberi példa, amelyet érdemes és kell is közvetíteni a felnövekvő nemzedékek felé".
A több mint négy éven át, négy országban és negyvenöt közreműködővel forgatott alkotás amellett, hogy egy legendás színész életművét tárja a nézők elé, egy kivételes személyiség eddig kevésbé ismert arcát is bemutatja. A filmben egykori sportolótársai, színész kollégái, barátai és családtagjai mesélnek Bud Spencerről.
Az eredetileg Carlo Pedersoli néven született olasz színészről kevesen tudják, hogy mélyen vallásos és példás családapa volt, aki hat nyelven beszélt és három egyetemre járt. Emellett amatőr bokszoló, autóversenyző, rögbijátékos, hétszeres olasz úszóbajnok és vízilabdázó volt, aki a helsinki és melbourne-i olimpián is részt vett. Ahogy a filmjeiben, úgy az életben is mindig a jó oldalán állt és ahol csak tudott, segített az elesetteken. Helikopterével közreműködött egy földrengés utáni mentésben, kampányolt vakokért és gyengén látókért, a háború- és kábítószer használat ellen felemelte a hangját, sőt az UNICEF nagykövetének is megválasztották.
Bud Spencer mindemellett gyermekruhákat tervezett, könyveket és dalokat írt, sőt feltalálóként bejegyzett találmányai is voltak. A filmben eddig soha nem látott archív anyagok, családi felvételek és fotók mesélnek róla a jól ismert filmrészletek mellett, de Bud Spencer római lakása és hétvégi nyaralója is megjelenik. A Magyar Média Mecenatúra Program által támogatott alkotást Olaszországban, Franciaországban, Spanyolországban és Magyarországon forgatták.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
régészet
- Máig megoldatlan az ujj nélküli váci apáca rejtélye
- Pompeji titkait a modern technológia fejtheti meg
- Székeket akart vásárolni az ebédlőbe, végül a Stonehenge-t vette meg az angol ügyvéd
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét
- Olaszországi tartózkodása idején lépett kapcsolatba Garibaldival Pulszky Ferenc
- Ritka érmék és evőeszközök kerültek elő I. Szulejmán mauzóleumánál
- Bronzkori harcosok ezrei csaptak össze háromezer évvel ezelőtt
- Protomongol törzs temetkezési helyére bukkantak Kelet-Kazahsztánban
- Évtizedek óta zajlik Komáromban a római katonai és polgárváros feltárása
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap