Skócia egy déli öblében ma is úgy halásznak, ahogy egykor a vikingek tették
2020. február 13. 15:11 Múlt-kor
Korábban
Kapcsolat a múlttal
A veszélyek ellenére mind egyetértenek azonban abban, hogy tevékenységük révén egészen különleges kapcsolatba kerülnek a régmúlttal.
A „haaf” szó az óskandináv nyelvből ered (a mai izlandi nyelven a „haf”, a kontinentális skandináv nyelveken a „hav” szó ma is „tenger” jelentéssel bír). A legenda szerint a hálókhoz alkalmazott gerenda azért éppen öt méter (16 láb) hosszú, mert a viking hajósok evezői ekkorák voltak.
Annan partjainál az iszapból kiáll egy nagyméretű kő, amelyet a helyiek Oltárkőnek neveznek. Az Oltárkő már a haaf-hálók feltalálásakor eligazodási pontként szolgálhatott az iszapban dolgozóknak, és a halászok egymást követő nemzedékei máig belevésik nevüket.
A szokás mindemellett régóta szimbolikus történelmi jelentőséggel is bír, amelynek azonban nem a vikingekhez, hanem a skót nacionalizmushoz van köze.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/350fb328bb3b0a93b2d6f363355f1bc9.jpg)
Az Angliához való közelsége miatt Annant a skótok sokáig az „ősi ellenségeik” elleni védvonalnak tekintették, ahogy V. Jakab király egy 1538-as oklevélben nevezte déli szomszédjaikat.
A szóban forgó oklevél azért is bír különös jelentőséggel, mert kinyilvánította „Annan burgh polgárainak jogát, hogy halásszák a folyót és a Solway Firth-öt”, az angolok elleni hadjáratokban való kiemelkedő teljesítményük meghálálásaképpen. E jogukat ismét kinyilvánította a korona 1612-ben, VI. Jakab uralkodása idején.
Megjegyzendő, hogy a haaf-hálós halászatnak a Solway Firth déli partján, az angol oldalon is él a hagyománya, azonban itt is szinte kihalófélben van.
A mai skót halászok számára különösen fájó, hogy éppen ma, a skót függetlenség iránti megnövekedett vágy idején látszik kimúlni őseik e féltve őrzött, évszázadok óta elismert hagyománya.
Napjainkban azonban egyre több akadály gördül a „hálózás” elé. Környezetvédelmi okokból a skót kormányzat nemrégiben kizárólag sportjellegű tevékenységként határozta meg a haaf-hálós halászatot, azaz az elfogott halakat a halászok kötelesek azonnal visszaengedni a tengerbe.
E szabályozás lehetetlenné tette a hagyományos halászat életvitelszerű folytatását, azonban sok olyan embert is eltántorít, akik hobbiból őriznék a szokást.
Az igazi „megszállottaknak” azonban, akik továbbra is „hálóznak”, egyéb panaszaik is vannak. Szerintük a Solway Firth élővilága mára teljességgel megváltozott: hálójukba egyre gyakrabban akad sügér, pér vagy éppen márna az őshonos lazac és pisztráng helyett. Annan halászai szerint az idegen fajok térnyeréséért az egyre sokasodó haltenyészetek felelősek.
A hagyomány ápolásában további akadályt jelentenek a nemzedékek közötti különbségek. Az egyre globalizálódó világban az Annanban és hasonló helyeken született emberek közül egyre kevesebben hajlandók helyben maradni, a fiatalok elvándorlása egyre jelentősebb mértéket ölt.
A helyi Devil’s Porridge Museum (nevének jelentése: „az ördög főzeléke”) új, a haaf-hálós halászatot bemutató kiállítása ezért a fiatalokat is igyekszik megszólítani, és az aktív „hálósok” is terveznek ifjúsági programokat idén májusra, a halászidény kezdetére.
Egybehangzó véleményük szerint, habár a szokás a vikingektől ered, továbbra is él, ezért nem szabad rá halott, múltbéli dologként tekinteni.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/iI3Es/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/0677224c43895ae0020fa26b22f28f35.jpg)
![VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés / 26. Nagyhatalmi konfliktusok 1618–1820 között (harmincéves háború, örökösödési háborúk, napóleoni háborúk és a bécsi kongresszus)](/iI3Es/label/.cut-640x400/787.jpg)
26. Nagyhatalmi konfliktusok 1618–1820 között
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- A legitimitás elvére épült a Napóleon legyőzése után Bécsben megszabott új európai rend
- A trónt is szeretői segítségével szerezte meg a kegyencek cárnője, Nagy Katalin
- Bár sokan a halálát kívánták, valószínűleg mégsem mérgezés lett Napóleon veszte
- Hogyan kerültek franciák vagy éppen magyarok az amerikai függetlenségi háború csatatereire?
- Ifjúkorában édesapja halálra ítélte Nagy Frigyest, helyette azonban legjobb barátját végezték ki
- Miért hisszük úgy, hogy Napóleon alacsony volt?
- Miért raboltatott el Napóleon két pápát is?
- Bekerítő manővere miatt fölényesen nyerte Napóleon a „három császár csatáját”
- Lépésről lépésre falták fel Lengyelországot szomszédai a kora újkorban
- Évtizedeken keresztül rejtély övezte, hogy mi történhetett a svéd sarkkutató csapattal 15:05
- A kor legnépszerűbb illata volt Coco Chanel No.5 nevű parfümje 14:21
- Kulturális örökségünket bemutató országos turné indul Székesfehérvárról 13:20
- Saját tervezésű dresszben úszta át első nőként a La Manche csatornát Gertrude Ederle 09:50
- Valószínűleg az atombomba hatásának bemutatása is elég lett volna Japán elrettentésére 08:20
- Madárlakhoz hasonlították az első elektromos árammal működő közlekedési lámpát tegnap
- Három különböző arcot is kapott a rejtélyes körülmények között elhunyt Tutanhamon tegnap
- A közép-európai összefogás jelentős példáját adta Hunyadi János életműve tegnap