Római légiók is összecsapnak az idei Savaria Történelmi Karneválon
2024. július 10. 13:20 MTI
Nyolc kiemelt és 22 kísérő helyszínen 388 programelemet felkínálva rendezik meg idén augusztus 22-25. között a XXIII. Savaria Történelmi Karnevált – közölték keddi szombathelyi sajtótájékoztatójukon a szervezők.
![karnevál](/ih0Ax/article/main/.630x1260/65873.jpg?lavid=470585)
A karnevál (Kép forrása: Facebook/ Savaria Történelmi Karnevál (Official) )
Korábban
Nemény András, Szombathely polgármestere az egyik fő karneváli helyszínen, a Történelmi Témaparkban tartott eseményen úgy fogalmazott: a karnevál igazi közösségi élmény, amelyet a városban élő közösségek hoznak létre, összefognak egymással a helyi civil szervezetek, a különböző cégek, az egyházak, és természetesen részt vállal a szervezésben a város önkormányzata is.
A rendezvény programja egyszerre igyekszik követni mindazt, ami a korábbi években már jól bevált, de törekszik a megújulásra is.
Grünwald Stefánia, a Savaria Turizmus Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: a főtéri Fórum színpadon idén a sztárfellépők a Punnay Massif, az Európa Kiadó és az Irie Maffia lesznek.
A karnevál csúcspontja idén is a pénteken és szombaton este hét órakor kezdődő jelmezes fáklyás felvonulás lesz, amely Savaria, Szombathely történelmének főbb állomásait, meghatározó eseményeit idézi fel több száz jelmezes résztvevővel.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/a3f1dfa2c46cf60b6bbe8a1969dff205.jpg)
Kiemelte, hogy a Történelmi Témapark ismét az ott állomásozó római légiók összecsapásaitól lesz hangos, csütörtök este a sokak által kedvelt tüzes játék kínál látványosságot, de gasztronómiai és zenei élményekkel is várja az érdeklődőket a Borok utcája és a Sörtér, kinyit a Művészetek utcája, a Folk udvar, a Zsinagóga udvar és hastánc-bemutatókat tartanak a Keleti udvarban.
Gyermekprogramokkal várják a családokat a Kalandvárban és a Gayer-parkban, amely esténként Thália kertjévé alakul át, ahol felnőtteknek szóló kamaraszínházi előadások lesznek.
Horváth Soma, Szombathely kultúráért is felelős alpolgármestere közölte: új helyszín lesz a Thököly utcában utcazenészek számára felállított színpad, a Művészetek utcájában a Kossuth Lajos utcában kortárs zenekarokat hallhat a közönség, és az egykori tankerület épületében egy rendhagyó kiállítás is nyílik tejeskannákból.
Sosztarits Ottó, az Iseum Savariense igazgatóhelyettese a sajtótájékoztatón elmondta, hogy az Iseumban az Ízisz-kultuszhoz kapcsolódó szertartások megismerésén túl sétát lehet tenni a kertben és az állandó kiállításban az ókori istenek kedves gyümölcsei között. A tárlatvezetés után gyümölcsökből készült ételekből tartanak kóstolót.
M. Kapornaki Rita, a Weöres Sándor Színház művészeti titkára beszámolt arról, hogy a Karneválszínház előadásait ebben az évben is a vármegyeháza udvarán tartják, a nézőket Szórakoztató Szupergála címmel invitálják történelmi utazásra, amelyben a legtöbb szó a múltról esik majd, de foglalkoznak benne a jelennel, sőt a város jövőjével is.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/524f1409c7ca4afc82289a77ca269c7f.jpg)
![Múlt-kor történelmi magazin](/ih0Ax/label/.cut-640x400/534.jpg)
Múlt-kor történelmi magazin
- Forró magyar őszök – megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Trianon előtt - határon túl: megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
- A szabadság kapujában – megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Holokauszt 1944-ben: megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
- Páratlan párok: megjelent a Múlt-kor téli száma
- Horthy Miklós ingadozó trónkérdései
- Rákosi 1956 utáni ismeretlen levelei
- A Hunyadi-dinasztia tündöklése és bukása
- Kulisszatitkok az Egri csillagok forgatásáról
- Madárlakhoz hasonlították az első elektromos árammal működő közlekedési lámpát tegnap
- Három különböző arcot is kapott a rejtélyes körülmények között elhunyt Tutanhamon tegnap
- A közép-európai összefogás jelentős példáját adta Hunyadi János életműve tegnap
- Nem tiltakoztak a nyugati hatalmak Lengyelország legelső felosztása ellen tegnap
- Az arisztokraták is a köznéppel együtt mulattak a régi Városligetben tegnap
- A magyar király mellett még két másik uralkodó is részt vett a gellérthegyi csillagda felavatásán tegnap
- Felolvasó estekkel és borkóstolókkal várják az érdeklődőket az 52. Tokaji Írótáborban tegnap
- A roma holokauszt 80. évfordulója alkalmából tartottak megemlékezést tegnap