Ritka állatfajok vették birtokba a Csernobil körüli térséget
2016. április 26. 11:10 MTI
Európában ritkaságszámba menő állatok, medvék, farkasok, hiúzok és jávorszarvasok népesítik be a csernobili atomkatasztrófa után harminc évvel az egykori atomerőmű körüli térséget, de a Csernobil melletti Pripjaty rozsdásodó óriáskerekével szellemvárosnak hat.
Korábban
A természet reneszánsza?
A harminc éve bekövetkező nukleáris szerencsétlenség a természetet is súlyosan érintette: tíz négyzetkilométernyi fenyőerdő halt ki, számos madárfaj, rágcsáló és rovar tűnt el. A továbbra is erős radioaktív terheltség ellenére az állatok száma és a faji sokszínűség folyamatosan növekszik. "Amikor elmentek az emberek, visszatért a természet" - mondta Denisz Visnevszkij biológus, aki a sérült reaktor körüli lezárt területen dolgozik.
A tudós szerint a radioaktivitás nem múlik és érezteti negatív hatásait. A régióban élő állatok például kevesebb utódot hoznak a világra és korábban is pusztulnak el. "Ezek a negatív hatások azonban nem annyira jelentősek, mint az a tény, hogy az ember már nem avatkozik közbe" - véli a kutató.
A tiltott területet a katonaság ellenőrzi, hivatalosan senki sem élhet ott. Háromszáz, többnyire idős egykori lakó ennek ellenére visszatért otthonába. A természetet viszont úgy tűnik, nem zavarja ez a néhány ember: a kihalt helyén új, egészségesebb erdő nőtt, olyan ritkává vált őshonos állatok tértek vissza, mint a például a hiúz. Csak azok a fajok tűntek el teljesen, amelyek főleg a szántóföldekről vagy az emberek szemetéből válogatva táplálkoztak, például a gólyák, a verebek és a galambok.
A csernobili térség egykori szántóföldjein ugyanakkor mintegy száz, egyébként kihalástól fenyegetett ázsiai vadló (Przsevalszkij-ló) vágtáz: egy csapatnyi ló leszármazottai, melyeket 1990-ben egy kísérlet keretében telepítettek a tiltott zónába. A faj láthatóan megvetette lábát a sugárfertőzött területen.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/8d4119b34f1e66a8ee64cee1036bddee.jpg)
Visnevszkij ugyan a "természet reneszánszáról" beszél, más tudósok kevésbé euforikusan vélekednek a helyzetről. "Bizonyos állatok természetesen elterjednek azokon a területeken, amelyek elszigetelődnek. Ez azonban nem terelheti el a figyelmet a sugárzás végzetes következményeiről, hiszen az még a kakukk hangjára is hatással van" - fogalmazott Tim Mousseau biokutató, aki csoportjával évek óta vizsgálja a csernobili biodiverzitást, újabban pedig a japán Fukusimában is dolgozik.
Visnevszkij azonban bizakodó: úgy véli, hogy ha az erdő egyszer elterjed az elhagyott vidéken, tovább színesedhet az állat- és növényvilág. "Valószínűleg ezek az állatok az egyetlen pozitív következményei ennek a szörnyű tragédiának" - mondta a tudós.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/iI3Es/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/0677224c43895ae0020fa26b22f28f35.jpg)
![nácik](/iI3Es/label/.cut-640x400/206.jpg)
nácik
- Korántsem biztos, hogy véget ért volna a háború a Valkűr sikerével
- Hitler legrégebbi harcostársa volt a hosszú kések éjszakájának fő célpontja
- Kegyvesztése után az amerikaiaknál lelt menedékre Hitler közeli barátja
- Nem állt meg az élet Franciaországban a német megszállás után
- Több mint fél évszázad után derült fény a híres fotó főszereplőjének kilétére
- Nem kegyelmeztek senkinek a német katonák a francia faluban
- Feleségén kívül senki sem tudta, hogy álnéven publikálja műveit Áprily Lajos 20:20
- Évtizedeken keresztül rejtély övezte, hogy mi történhetett a svéd sarkkutató csapattal 15:05
- A kor legnépszerűbb illata volt Coco Chanel No.5 nevű parfümje 14:21
- Kulturális örökségünket bemutató országos turné indul Székesfehérvárról 13:20
- Saját tervezésű dresszben úszta át első nőként a La Manche csatornát Gertrude Ederle 09:50
- Valószínűleg az atombomba hatásának bemutatása is elég lett volna Japán elrettentésére 08:20
- Madárlakhoz hasonlították az első elektromos árammal működő közlekedési lámpát tegnap
- Három különböző arcot is kapott a rejtélyes körülmények között elhunyt Tutanhamon tegnap