Rejtélyes eltűnések, éhezés és népirtás is kísérte az Újvilág meghódítását
2022. január 24. 15:53 Múlt-kor
Korábban
A romantikus köd szertefoszlik
Pocahontas és Sir John Rolfe házassága csupán romantikus epizódot jelentett az indiánok és a telepesek rövid múltra visszatekintő, ám súlyos ellentétekkel terhes kapcsolatában. 1617 márciusában, egy nappal azelőtt, hogy visszaindultak volna angliai, I. Jakab király udvarát is érintő körútjukból Amerikába, Pocahontas megbetegedett és váratlanul elhunyt. (Halálát himlő vagy tuberkulózis okozhatta.)
Rolfe ekkor úgy döntött – fiukat, Thomast hátrahagyva –, egyedül tér vissza Virginiába, ám 1622-ben, az indiánok és a telepesek közötti kiújult ellenségeskedés során egy indián támadásban életét vesztette.
Persze a virginiai telepesek addigi élete sem volt könnyű. A telepeseket szörnyű körülmények, elviselhetetlen szárazság várta az új hazában, a dendrokronológiai vizsgálatok szerint egy nagyjából 800 éves időszak hét legszárazabb esztendeje fogadta őket.
Az 1609–10-es „ínséges időkben” még rosszabb helyzetbe kerültek, és az 500 érkezőből mindössze 61 élte túl ezt az időszakot; a telepesek – a legújabb kutatások szerint – még a kannibalizmustól sem riadtak vissza a túlélés egyre halványodó reményében.
Jamestownban és környékén állandó konfliktus dúlt a gyarmatosítók és az indiánok között, amit csak tetézett, amikor az angolok a póheten törzsfőnököt I. Jakab király alkirályává akarták koronázni, és arra kérték, hogy menjen Jamestownba „az apjához” – akkor a bennszülöttek megsejtették, hogy jogtalanul vazallusukká akarják őket tenni. Az indiánoknak elegük lett és felkelést szítottak.
A leszámolás napja 1622. március 22-ének reggelén vette kezdetét. Az indiánok sorra megtámadták a James folyó mentén fekvő ültetvényeket és településeket, majd közel háromszáz gyarmatosítót – az angolul beszélő telepesek mintegy negyedét-harmadát – meggyilkolták, s bár az 1608–1624 között az ideérkező mintegy 6000 telepesből csak 3400-an maradtak, az angolokat nem tudták elűzni.
Londonban őrjöngtek az emberek, a gyarmatosítóknak kiállítottak egy kiváltságlevelet, amely feljogosította őket a tömeggyilkolásra.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1956
- Miniszteri kinevezésének napján tartóztatták le hazaárulás vádjával Maléter Pált
- Menlevelekkel segítette 1944-ben az üldözött zsidókat Bibó István
- Tanú akart lenni Maléter Pál özvegye, Gyenes Judith
- Kalandos módon, eltérített repülőgéppel disszidáltak a magyar fiatalok 1956-ban
- Béremelésért és árcsökkentésért tüntettek a poznani munkások 1956-ban
- Az ártatlanul elítélt '56-os mártírra, Brusznyai Árpádra emlékeztek
- A Párt és a forradalom között egyensúlyozva igyekezett konszenzust találni Nagy Imre
- A Pártból is kizárták a reformokat szorgalmazó Nagy Imrét
- Bebörtönzött ismerőseit tervezte kiszabadítani Mansfeld Péter
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai 2024.10.04.
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg 2024.10.04.