Reagan forradalma – így lett a hollywoodi színészből amerikai hős
2016. december 15. 16:15
Ronald Reagan, az Amerikai Egyesült Államok 40. elnökeként a nyolcvanas évek és a hidegháború korának meghatározó alakja volt. Az egykori hollywoodi színész számára hosszú és rögös út vezetett el Kalifornia kormányzói székébe, majd a Fehér Házba, ahol 1981-től 1989-ig töltötte be az elnöki címet. Milyen nehézségekkel kellett megküzdenie a nagy kommunikátornak, hogy elnyerje, majd meg is őrizze Amerika bizalmát?
Korábban
A rádiós tapasztalattal rendelkező Ronald Reagan hollywoodi karrierje a harmincas évek végén indult. Számos filmben játszott, köztük az egyik leghíresebb az 1939-es Sötét győzelem, melyben Humphrey Bogart és Bette Davis oldalán csillogtatta meg tehetségét. A hatvanas évek közepén lépett a politikai pályára, 1967-ben megválasztották Kalifornia Állam kormányzójának. A posztot 1974-ig töltötte be és ez alatt az idő alatt lett Kalifornia az Egyesült Államok legfejlettebb állama.
Nem sokkal hivatalba lépése után fegyveres merénylet áldozata lett a nyílt utcán New York-ban. A merényletkísérlettől és annak következményeitől népszerűsége csak nőtt. Reagan megértette, hogy mindez egyfajta részvétreakció. Az amerikaiak neki szorítottak, nem akarták elveszíteni az elnököt. Felépülése után erősnek és határozottnak mutatkozott, valóságos amerikai hősként tekintettek rá. Reagan optimizmust és reményt árasztott magából, jó érzést adott az embereknek.
Ronald Reagan eltökélt retorikája tette lehetővé, hogy gyakorlatias legyen. A belé vetett hittől lett a konzervatívok élharcosa. Tény, hogy számos intézkedése között megemelte az adókat, két abortusz-párti tagot is kinevezett a legfelsőbb bíróságra, sőt aláírta a hárommillió illegális bevándorlónak kegyelmet adó törvényt. A nép mindezek ellenére megbocsátott neki, mert az ő „bajnokuk” volt. Reagan mindig is úgy vélte, az elnököket annak alapján ítélik meg, amit elértek. Értett a politikához, a lehetőségek művészetéhez. Mindezek, és persze vonzó személyisége voltak sikerének kulcsa.
Ronald Reagan politikai pályafutásának legfontosabb momentumait szakírók, televíziós szakemberek, egykori politikai szakértők és újságírók idézik fel „A 80-as évek Amerikája” című sorozatban. A producereként Tom Hankset jegyző műsorban korabeli felvételek és hírműsorok részletei színesítik a szakértők elbeszéléseit. „A 80-as évek Amerikája” hétköznap esténként 22 órakor vetíti a Spektrum.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
21. A világvallások és összehasonlításuk
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Miért nem ettek a japánok 1200 éven át húst?
- Miként gondolkodtak isteneikről a vikingek?
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Hol van Keresztelő Szent János feje?
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Az iszlám születése – ki volt Mohamed próféta?
- Kincsekért, foglyokért, dicsőségért vagy vallásuk védelmében támadtak a vikingek Európára?
- „Az elképzelhető legarrogánsabb és leggonoszabb emberek”: kik voltak a török elit keresztényből lett muszlimai?
- Öngyilkosság vagy megvilágosodás – így mumifikálták önmagukat a buddhista szerzetesek
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis tegnap
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot tegnap
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz tegnap
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek tegnap
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát 2024.09.27.
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek 2024.09.27.
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek 2024.09.27.
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak 2024.09.27.