Rabszolgák gyermekeként született Amerika első női milliomosa
2022. november 26. 16:20 Múlt-kor
Alig húszévesen már özvegy és egyedülálló édesanya volt, aki napi egy dollárért robotolt a mosodában, hogy lányát iskolába járathassa. A szépségipar és a hajápolás felé az indította el, amikor a mosoda vegyi anyagai miatt egy alkalommal kihullott a haja. Vállalkozásának sikerét a tudatos brandépítés és egy hatékony reklámkampány biztosította. A dúsgazdaggá váló üzletasszony élete végéig bőkezűen támogatta a hátrányos helyzetű társadalmi rétegeket, és arra biztatta nőtársait, hogy ne féljenek a saját lábukra állni.
Korábban
Éhezés és hajhullás
Madam C. J. Walker 1867 decemberében egy Louisiana állambeli ültetvényen született Sarah Breedlove néven. Szülei öt gyermeke közül ő volt az utolsó s az egyetlen, aki már szabad emberként született. Bár a rabszolgaság intézménye megszűnt, a feketéket sokan még évtizedeken át másodrendű állampolgárokként kezelték, így a gyermekkor évei számára sem voltak egyszerűek.
Mindössze hétéves volt, amikor árvaságra jutott, tízéves korától már cselédkedni volt kénytelen a Mississippi állambeli Vicksburgben, ahol nővérével és annak férjével élt együtt. 14 évesen férjhez ment Moses McWilliamshez, csak azért, hogy elmenekülhessen a sógorától, aki rosszul bánt vele.
Az ifjú házaspárnak hamarosan kislánya született, Leila. Két évvel később azonban Moses meghalt, így az alig húszévesen megözvegyült Sarah a lányával Saint Louis városába költözött, ahol három bátyjával élt együtt. Egy mosodában talált magának munkát, de napi egy dollárnál alig keresett többet. A magánéleti tragédiák sorozatával sújtott fiatal özvegy aligha gondolta ekkor, hogy 25 évvel később kora legsikeresebb üzletasszonyaként tartják majd számon.
Felemelkedésében döntő szerepet egy kellemetlen testi tünete játszott, amely feltehetően betetőzése is volt magánélete problémáinak. A korabeli fekete nőkhöz hasonlóan Sarah maga is számos fejbőrbetegséggel küszködött, haja pedig erősen korpásodott, sőt egy alkalommal átmenetileg meg is kopaszodott. A probléma kiváltó oka az volt, hogy a mosodában túl sok lúg került a szervezetébe, de szerepet játszottak benne a korszakra jellemző rossz egészségügyi állapotok, a rendszertelen mosakodás és a szegényes táplálkozás is.
Részben ennek, részben a mosodai bérekkel való elégedetlenségének következtében célirányosan más munkát keresett magának: egy Annie Turnbo Malone nevű, többek között hajnövesztő szert árusító afrikai-amerikai szépségipari vállalkozónál ügynökként kezdett el dolgozni, feladata a cég termékeinek népszerűsítése és értékesítése volt.
Egy álommal kezdődött
A meggazdagodás felé vezető úton elmondása szerint egy álom indította el, amelyben „egy nagy fekete ember” azt súgta neki: indítson egy hajápoló szerekkel foglalkozó vállalkozást. Sarah úgy gondolta, az álombeli vízió a gyakorlatba is átültethető lenne, és – miután elhagyta második férjét – Denverben saját vállalkozásba kezdett. A kezdőtőkéje ekkor még kevesebb volt, mint a mosónőként keresett fizetése: mindössze 1,25 dollár (más források szerint éppen megegyezett azzal, vagyis 1,5 dollár volt).
Harmadik férje, az újsághirdetés-értékesítő Charles Joseph Walker támogatása és szakértelme segítségével vállalkozása jelentős fejlődésen ment keresztül, a cég élén már Madam C. J. Walkerként állt (nem kizárt, hogy ez a szokatlan név is szerepet játszott a sikerében). A nevet élete végéig megtartotta annak ellenére, hogy 1912-ben elvált a sikerében nagy szerepet játszó harmadik férjétől. A köztük lévő viszony megromlásához a férfi alkoholizálása és nőügyei nagyban hozzájárultak, a legnagyobb szerepe azonban annak volt, hogy Walker több ismerősének is elejtett néhány megjegyzést felesége csodahajnövesztőjének titkos összetevőjéről.
Walker termékei a hajat puhává és ragyogóvá varázsolták
Az újabb magánéleti csalódással párhuzamosan Sarah cége, amelynek vezetésébe lányát is bevonta, rohamosan terjeszkedett, és 1913-ra már New York városában is saját szépségszalont nyitott. Az átütő sikert egy sajátos módszerrel és azt terjesztő „ügynökhadsereggel” érte el, akik szerte az Egyesült Államokban igyekeztek megismertetni a fekete nőkkel a hajápolás fogásait.
A „Walker-módszer” lényegében samponos hajmosásból, módszeres fésülködésből és hajnövekedést serkentő kenőcsök alkalmazásából állt. Madam C. J. Walker termékei a fakó és töredezett hajat puhává és ragyogóvá varázsolták – mondhatnánk egy mai hajsamponreklám szövegét megidézve. Az általa kifejlesztett hajnövesztő szerről egyenesen kifejtette: „a haja gyorsabban kezdett nőni [tőle], mint amennyi idő alatt kihullott”.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
6. A trianoni békediktátum és következményei
II. Népesség, település, életmód
- Amikor megkondultak a harangok: 101 éves a trianoni békeszerződés
- A magyar-román diplomáciai kapcsolatok megszűnésével fenyegetett Ceaușescu falurombolási terve
- „Burgenlandért Sopron”– egy szavazás, amely megmásította a trianoni döntést
- Csak mélyítette a szakadékot győztesek és legyőzöttek között a kisantant létrejötte
- Hiábavaló volt a magyar delegáció minden érvelése a trianoni béke feltételeivel szemben
- Így került Erdély 100 éve a románokhoz
- Milyen szerepet játszott Tisza István az 1918-as „nagy összeomlásban”?
- Az orvos, a macskakő és az angol beteg – így írta át egy sikeres műtét a trianoni határokat
- Hat rövid életű állam Magyarországon, amelyet elsodortak a trianoni béke viharai
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda 19:05
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 15:05
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap