Pásztor: "nincs kollektív bűnösség"
2014. október 13. 10:04 MTI
A történelmi kutatások és a társadalom sikereként értékelte Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke azt, hogy ma már érdemben lehet beszélgetni a második világháborúban és azt követően a Vajdaság területén elkövetett magyar és szerb atrocitásokról. A politikus a 70 éve történt... A magyarságot ért atrocitások a történelmi Délvidéken című tudományos konferencián szólalt fel szombaton Szabadkán.
Korábban
Hozzátette: ez nem azt jelenti, hogy erről a témáról mindig mindenkivel lehet beszélni, mert még mindig „nagyon nagy a tudatlanság”. Szerinte a szerb és a magyar köztársasági elnök tavalyi csúrogi főhajtása a magyar és a szerb áldozatok előtt, a magyar-szerb akadémiai vegyes bizottság munkája, illetve a kutatások újabb és újabb impulzusokat adnak arra, hogy ez a közösség most már abban a helyzetben van, hogy az értelmiségi és a politikai közbeszédben „értelmesen lehet beszélni” erről a traumáról.
Emlékeztetett arra, hogy a szerb parlament tavaly elfogadott egy állásfoglalást, amelyben elítéli a kollektív bűnösséget. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy van még tennivaló: a három vajdasági település – Mozsor, Zsablya, Csúrog – lakosságát kollektíven bűnösnek nyilvánító kormányrendeletet nem helyezték hatályon kívül, és vannak a rehabilitációs, valamint a vagyon-visszaszármaztatási ügyekben is fennakadások. Aláhúzta azonban, hogy a folyamat most már visszafordíthatatlan.
Pásztor kiemelte, hogy a történelmi eseményekkel való szembenézés, a konklúziók levonása, az ezekből való építkezés igenis a politika homlokterében kell, hogy álljon. Szerinte a konferencia résztvevői azonosulnak azzal a meggyőződéssel, hogy a bűn mindig egy emberhez köthető, mindig büntetést érdemel, és nincs kollektív bűnösség, azaz nem következhet be újra az, hogy valaki azért fizet az életével, a szabadságával vagy a vagyonával, mert egy közösséghez tartozik. Hozzáfűzte, hogy ez a megállapítás nemcsak a nemzeti közösségekre, hanem minden kisebbségre vonatkozik.
Elhangzott, hogy az utóbbi három évben a levéltári iratanyagok kutatása mellett a még élő szemtanúkkal készítettek interjúkat az akadémiai vegyes bizottság tagjai, az eredményeket pedig igyekeztek minél szélesebb körben ismertetni. Most a feltárt anyagok digitalizálása, elemzése és rendszerezése folyik.
Ehhez kapcsolódóan Hajnal Jenő, a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet (VMMI) igazgatója a feltárás állomásairól számolt be. A történész vegyes bizottság és a vajdasági Magyar Nemzeti Tanács megállapodását követően a VMMI kezdett adatgyűjtésbe. Adatbázisukban 16 628 áldozat neve szerepel, közülük 6023-an magyarok, több mint kilencezren németek, a többi más nemzetiségű áldozat, illetve vannak azonosítatlan személyek is. Hozzátette, hogy az egyesített szerb nyelvű adatbázisban, amely az 1941-48-as időszak áldozatainak adatait tartalmazza, 83 899 név szerepel, ebből 38 998 a vajdasági áldozat, tekintet nélkül nemzeti hovatartozására.
Zakar Péter, a Délvidék Kutató Központ elnöke szerint a második világháborúban és azt követően kivégzett áldozatok felkutatása európai ügy. "Ez nem azt jelenti, hogy a magyaroknak és a szerbeknek ne lenne kötelessége feldolgozni ezt a tematikát, de ezt be kell kapcsolni az európai történetírásba" - fogalmazott. Hozzátette: fontos, hogy erről a témáról mindenki felszabadultan tudjon beszélni.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1. Mezőgazdasági és ipari termelés, kereskedelem a középkorban és a kora újkorban
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Valóban összeomlott a holland gazdaság a 17. századi tulipánmánia után?
- Mekkora volt a 17. századi holland tulipánmánia okozta pénzügyi összeomlás?
- A légszennyezés már a középkorban is fenyegette az emberek egészségét
- A római maradványoktól a sártengerekig – milyen volt a középkor útjain közlekedni?
- Az EU középkori elődje: a Hanza-szövetség
- Többet dolgozunk, mint a középkori jobbágyok
- Az amerikai őslakosok tömeges pusztulása is hozzájárult a kora újkori „kis jégkorszakhoz”
- Létezett-e a középkorban „turkáló”?
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap