Öt híres reptéri terrortámadás
2016. március 22. 10:59
Korábban
„Mit számít, ha közületek huszonöten meghalnak?”
Az 1975 és 1990 között működő Titkos Örmény Hadsereg Örményország Felszabadítására (ASALA) nevű terrorszervezet deklarált célja az volt, hogy akcióival rábírja a török kormányt: nyilvánosan is ismerjék el Törökország felelősségét az örmény népirtásért, fizessenek kárpótlást az áldozatok hozzátartozóinak, és engedjenek át bizonyos területeket egy „örmény haza” létrehozására. A szervezet egyik – néhány nappal azelőtt elhunyt – tagjáról Pierre Gulumian Kommandónak elnevezett csoportja két tagja 1982. augusztus 7-én az Ankarától 28 kilométerre északkeletre található Esenboğa nemzetközi repülőtér kellős közepén robbantott fel egy bombát, majd tüzet nyitott az útleveleket kezelő személyzetre, valamint egy KLM-gép felszállása előtt útlevél-ellenőrzésre várakozó utasokra. Az egyik merénylő a következőt kiáltotta, miközben az utasokra tüzelt: „Több mint egymillióan haltak meg közülünk, mit számít, ha közületek huszonöten meghalnak?”. A mészárlás kilenc halálos áldozatot követelt, és hetvenketten megsérültek.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1. Mezőgazdasági és ipari termelés, kereskedelem a középkorban és a kora újkorban
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Valóban összeomlott a holland gazdaság a 17. századi tulipánmánia után?
- Mekkora volt a 17. századi holland tulipánmánia okozta pénzügyi összeomlás?
- A légszennyezés már a középkorban is fenyegette az emberek egészségét
- A római maradványoktól a sártengerekig – milyen volt a középkor útjain közlekedni?
- Az EU középkori elődje: a Hanza-szövetség
- Többet dolgozunk, mint a középkori jobbágyok
- Az amerikai őslakosok tömeges pusztulása is hozzájárult a kora újkori „kis jégkorszakhoz”
- Létezett-e a középkorban „turkáló”?
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- Egész évben változatos sportok helyszínéül szolgált a régi Városliget 15:05
- Kiváló művész, de nehéz ember volt Gustaf Gründgens, Mephisto ihletője 15:03
- Az évszázad összecsapásának bizonyult az oszmánok elleni lepantói ütközet 14:20
- Picasso egyik alkotása lehet a hatvan éve egy pincében megtalált festmény 12:20
- Báthory Zsigmond arcképével nyílt meg a Nemzeti Múzeum új kiállítása 11:20
- Nemzetközi nyomásra enyhítették a kommunisták a Mindszenty bíboros elleni ítéletet 08:20
- Akár csökönyös főnökeivel is hajlandó volt ölre menni Bette Davis tegnap
- Nehezen barátkozott meg az amerikai hétköznapokkal Kabos Gyula tegnap