Öt híres beszéd az esőben
2016. április 2. 14:55 Múlt-kor
Világválság, eső és háború
Egyetlen amerikai elnöknek sem volt lehetősége olyan sokszor beiktatási beszédet mondani, mint Franklin Delano Rooseveltnek. Az Egyesült Államok 32. elnöke nem kevesebb, mint négy alkalommal intézhetett szónoklatot a tömeghez beiktatása alkalmából (a Kongresszus által 1947-ben elfogadott XXII. alkotmánykiegészítés előírta, hogy egy elnök legfeljebb két cikluson keresztül maradhat hivatalban). Nem meglepő, hogy a négy alkalomból nem minden esetben volt tökéletes az időjárás (főként akkor nem csodálkozhatunk, ha figyelembe vesszük, hogy a beszédeket január 20-án vagy 21-én szokták megtartani).
Roosevelt második beiktatási beszéde idején az Egyesült Államok – jórészt az elnök által bevezetett New Deal következtében – éppen kilábalóban volt a szinte az egész világot érzékenyen érintő gazdasági válságból. Az esőben tartott rendezvényen az elnök elismerését fejezte ki az amerikaiak elmúlt négyéves kitartó munkájáért, de figyelmeztetett: továbbra is komoly erőfeszítésekre lesz szükség.
Az elnök negyedik beiktatási beszéde idején, 1945. január 20-án a szövetséges hatalmak már rendkívül közel álltak a háború megnyeréséhez. Roosevelt a szerény külsőségek közepette zajló beiktatási rendezvényen (még fogadás sem követte a szónoklatot) egy rövid, komor beszédet tartott a hideg, esős időben is szép számban összegyűlt tömeg előtt. Ez volt az egyetlen olyan beszéd, amelyet nem a Capitoliumnál, hanem a Fehér Háznál tartottak. Roosevelt ekkor már súlyosan beteg volt, és a szónoklat után rögtön fia, Jimmy karjaiba borult. A fiú tudta: apja napjai meg vannak számlálva. Az elnök a háborús győzelmet már nem élhette meg, mivel kevesebb mint három hónappal később, 1945. április 12-én elhunyt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
24. A két világháború közötti diktatúrák és ideológiájuk
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Argentínában sem menekülhetett sorsa elől a „végső megoldás” végrehajtója, Adolf Eichmann
- Amnéziát tettetett, de a nürnbergi tárgyalásra „visszatért” az emlékezete Rudolf Hessnek
- A legkülönfélébb okokból csatlakoztak Szálasi mozgalmához annak női tagjai
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- A bukott Duce maradványain vezette le háborús dühét az olasz nép
- A Führer és a nők – Hitler szerelmi kalandjai nem egyszer tragikus véget értek
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- Irigységtől fűtve kegyetlenkedett foglyaival Irma Grese, az „auschwitzi hiéna”
- Az ismeretlenségből a világhírnévbe repítette Hitlert a sikertelen sörpuccs
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.