Öt hét alatt született meg a korabeli Európa egyik leghaladóbb szellemű alkotmánya
2022. május 17. 19:20 Múlt-kor
Korábban
Szólásszabadság volt, vallásszabadság kevésbé
A herceg fő célja az volt, hogy a norvégok maguk mondják ki a Dániához való újbóli csatlakozás szándékát, a küldötteket az állami egyház helyi gyülekezetei, illetve az országszerte állomásozó katonai egységek delegálták.
A Christian Magnus Falsen jogász-történész és Johan Gunder Adler tisztviselő által felvázolt alkotmány nagyban merített az amerikai, illetve a forradalmi francia alkotmányból, azonban hatással volt rá az 1812-es spanyol alkotmány is. Fontos döntés volt a monarchia intézményének megtartása, az azonban a korban meglehetősen radikális korlátozásokkal történt.
Christian Magnus Falsen, az alkotmány egyik szerzője
A hatalmi ágak szétválasztása, a szólásszabadság biztosítása és a jogtalan hatósági átkutatások és elkobzások tiltása amerikai és francia mintára mind bekerültek a dokumentumba. A király elvesztette addigi abszolút vétójogát a törvényhozás felett, és az állami (evangélikus) egyház is jelentős mértékben az országgyűlés felügyelete alá került.
A birtokhoz, illetve bizonyos viselt tisztségekhez kötött választójog nagyjából a férfi lakosság felének biztosította a szavazati jogot (1898-ban került kiterjesztésre az ország minden felnőtt férfi állampolgárára, majd 1913-ban a nőkre is).
A dokumentum e haladó eszmék ellenére tartalmazott számos archaikus rendelkezést is: a protestáns hegemónia szellemében az evangélikus vallást határozta meg államvallásként, és tiltotta a jezsuiták és a különféle szerzetesrendek működését az ország területén, valamint fenntartotta a zsidókra korábban kimondott beutazási tilalmat.
E rendelkezések a 19. és 20. század folyamán fokozatosan kikerültek az alkotmányból, 2012-ben azt a követelményt is megszűntették, hogy az országgyűlés (Storting) tagjainak több mint felének az állami egyház tagjának kell lennie.
Keresztély Frigyes dán koronaherceg, Norvégia kikiáltott királya
Az eidsvolli gyűlés Keresztély Frigyest választotta Norvégia királyává, aki így a nép választása által, és nem Isten kegyelméből uralkodott – ez példa nélküli volt a korabeli Európában.
Az alkotmányt május 16-án ratifikálta a gyűlés, és a következő napon írták alá. Május 17-e máig az egyik legjelentősebb állami ünnep Norvégiában, a magyar augusztus 20-ához hasonló jelentőséggel bír.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
24. A két világháború közötti diktatúrák és ideológiájuk
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Argentínában sem menekülhetett sorsa elől a „végső megoldás” végrehajtója, Adolf Eichmann
- Amnéziát tettetett, de a nürnbergi tárgyalásra „visszatért” az emlékezete Rudolf Hessnek
- A legkülönfélébb okokból csatlakoztak Szálasi mozgalmához annak női tagjai
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- A bukott Duce maradványain vezette le háborús dühét az olasz nép
- A Führer és a nők – Hitler szerelmi kalandjai nem egyszer tragikus véget értek
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- Irigységtől fűtve kegyetlenkedett foglyaival Irma Grese, az „auschwitzi hiéna”
- Az ismeretlenségből a világhírnévbe repítette Hitlert a sikertelen sörpuccs
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai 2024.10.04.
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg 2024.10.04.