Orgiák, vérivászat, hullagyalázás – tíz botrányos pápa
2017. december 29. 08:53
Korábban
Pápai lakoma kurtizánokkal
A középkor egyik leghírhedtebb pápája, Rodrigo Borgia 1492-ben VI. Sándor néven került a pápai székbe. Pontifikátusát botrányok sora kísérte, amelyekbe gyermekei, Cesare és Lucretia is gyakran belekeveredtek. A kapzsi, nagyravágyó, ravasz, számos gyermeket nemző és orgiák sorát tartó egyházfő még a reneszánsz pápák közül is kiemelkedett erkölcstelenségével; az egyik leghíresebb, hozzá kötődő botrány a „gesztenyék lakomája” néven vonult be a történelembe.
Johann Burchard történetíró így foglalta össze: „Cesare Borgia római rezidenciájában egy lakomát rendezett, ahol 50 kurtizán is megjelent. A nők a vacsora után táncolni kezdtek a vendégekkel, először ruháikban, majd teljesen mezítelenül. Ezt követően az égő gyertyákkal teli tartókat az asztalokról a földre helyezték, gesztenyéket szórtak szét a padlón, majd azokat felvéve az égő gyertyák között vonaglottak négykézláb, még mindig mezítelenül. Mindezt a pápa és gyermekei szeme láttára. A kurtizánokkal a legügyesebb táncot lejtő vendégek számára díjakat, selyemtunikákat, cipőket ítéltek oda.”
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
3. A keleti és a nyugati blokk jellemzői a kétpólusú világ időszakában
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Megnyerhetetlen versenybe kényszerítette Moszkvát a „csillagháborús” terv
- 1958-ban elsüllyedt amerikai tengeralattjárót fedeztek fel Hawaii mellett
- Azonnal heves indulatokat gerjesztett világszerte Churchill híres fultoni beszéde
- Az emberélet nem számított, Észak-Vietnám elérte célját a Tet-offenzívával
- Egy spanyol halász segítségére is szükség volt az elveszett amerikai hidrogénbombák megtalálásához
- Kiment a mosdóba, majd a vonaton hagyta 1953-ban a hidrogénbomba titkos dokumentumait
- A Szovjetunió vonakodó segítségével vált atomhatalommá Kína
- Párhuzamosan kellett kül- és belpolitikailag is legitimálni Németország újraegyesülését
- 10 tény a berlini falról
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 15:05
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap