Öldöklés Isten nevében – a droghedai vérfürdő
2015. szeptember 25. 14:12
Korábban
Nincs kegyelem
Nem Cromwell levelezése azonban az egyetlen, amely rendkívüli forrásértékkel bír az események rekonstrukciója kapcsán. Garrett Dungannek, a városi helyőrség egyik katonájának különösen visszafogott leírása némiképp ellentmond Cromwell számvetésének. Dungan is megállapítja a parancsnok felelősségét a helyőrség lemészárlásában, azonban hozzáteszi azt is, hogy „sokan megmenekültek a (támadó csapatok) tisztviselőinek és katonáinak köszönhetően.” Úgy tűnik, nem minden New Model Army-katonának egyezett a véleménye Cromwell-lel az ellenséggel való bánásmódot illetően.
Dungan visszaemlékezésében tényként említi meg, hogy a monarchiapárti hivatalnokok egy csoportja még életben volt 24 órával a támadást követően, ez azonban összhangban áll azokkal a jelentésekkel, amelyek szerint az ő kivégzésükre csak néhány nappal Drogheda eleste után került sor. Nicholas Bernard, egy királyságpárti anglikán lelkész tudósításában leírja, hogy az összecsapások során a köztársasági erők belőttek a háza ablakán, ahol mintegy harminc protestáns keresett menedéket. A katonák rajtaütést hajtottak végre az épületen. A parlamenti csapatok golyói egyet megöltek, egy másikat pedig súlyosan megsebesítettek a bujkálók közül. A házban elrejtőző személyeket végül egy angol hivatalnok gondviselésszerű közbelépése mentette meg. A tisztviselő ugyanis felismerte a lelkészt, és protestánsként azonosította társait. A város katolikus lakossága nem élvezett volna hasonló védelmet.
Bernard visszaemlékezése szerint a csapatok tehát a házakba bezárkózott civilekre is lőttek, ellentétben a hivatalos jelentésekkel, amelyekben azt állították, hogy a parlamenti erők csak fegyveresekre céloztak. A civil lakosok elleni atrocitások megtörténtét támasztja alá, hogy a királyság II. Károly által véghezvitt restaurációját követően beadott kártérítési kérelmek között megtalálhatók olyan beadványok, amelyekben „Droghedában Őfelsége szolgálata közben” megölt királypárti személyek hozzátartozói nyújtottak be. A droghedai ostrom alatt meggyilkoltak között találjuk többek között Henry Mortimert, egy helyi tanácsadót is, akit a dokumentumok tanúsága szerint „körülbelül 70 éves korában öltek meg.” Aligha azért, mert tevékenyen részt vett a támadók elleni harcban.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
13. Rendi törekvések Magyarországon, a magyar rendek és a Habsburg udvar konfliktusai a 17–18. században
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- A legenda szerint a tokaji aszút is a szegény fiatalokat gyámolító Lorántffy Zsuzsanna találta fel
- A hadiadó-emelés kompenzálásaként hozhatta létre a Szent István-rendet Mária Terézia
- Rákóczi nem kért a békefeltételekből, beleegyezése nélkül tették le a kurucok a fegyvert
- Birtokaik és családjuk jövője is odavesztett a Wesselényi-összeesküvés halálra ítéltjeinek
- Világhírű tudóst is Magyarországra csábított Lorántffy Zsuzsanna
- A lakosság elkeseredettségére alapozta felkelését Bocskai István
- Vitáik miatt nyílt háborúba kezdett öccsével Rudolf király
- Bocskai István Habsburg-ellenes felkelése olyan sikeres lett, hogy hajdúi már Bécset fenyegették
- Valóban vadászbaleset áldozata lett Zrínyi Miklós?
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai 2024.10.04.
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg 2024.10.04.