Októberre megújul a gyulai Almásy-kastély
2015. július 16. 15:59 MTI
Elkezdődött a gyulai Almásy-kastély restaurációjáról a szakmai konzultáció a Magyar Restaurátorkamarával, a munkálatok a tervek szerint legkésőbb október közepére befejeződnek - mondta csütörtöki, gyulai sajtótájékoztatóján Görgényi Ernő polgármester.
Korábban
A városvezető kifejtette: a már megítélt 2 milliárd forint mellé 203 millió forint európai uniós támogatást nyertek el a kastély felújítására, emellé további 238 millió forintra adtak be pályázatot. Görgényi Ernő hangsúlyozta: a képviselőtestület 250 millió forintos keretösszeget szavazott meg a munkálatokra, hogy a pályázat eredményhirdetéséig se kelljen leállniuk a szakembereknek.
Az idő sürget, mivel még a 2007-2013-as uniós keretköltségvetési időszak forrásaira pályáztak, az év végéig meg kell történnie a pénzügyi elszámolásnak. A restaurátori munkálatok végső határideje október 15-e - mondta Kónya István alpolgármester. Hozzátette: azokban a termekben, ahová berendezéseket és installációkat terveztek, szeptember közepéig kell elkészülniük a szakembereknek.
Béres István városi főépítész elárulta: tíz termet és három folyósószakaszt restaurálnának, az ún. török toronyban a barokk kori vakolatot állítanák helyre. "Ilyen az Alföldön sehol sincs" - fogalmazott Görgényi Ernő, aki kiemelte: volt olyan terem, ahol kilenc rétegnyi vakolatot találtak, a legtöbb helyen a klasszicista stílusú helyreállítása mellett döntöttek.
Szentkirályi Miklós, a Magyar Restaurátorkamara elnöke a sajtótájékoztatón elmondta: a most induló konzultáció eredményeként a kamara - művészettörténészekkel és építéstörténészekkel közösen - tesz javaslatot arra, hogy hol szükséges nagyfokú restaurálást végezni, és hol lehet elég az eredeti anyag konzerválása.
A kamarai elnök közölte: fontos falképegyütteseket tártak fel a kastélyban, amelyekről a restaurátorok és a művészettörténészek most tudják megállapítani, hogy a 18. század végén, vagy a 19. század elején keletkeztek-e. A gyulai Almásy-kastély helyreállítása 2011-ben kezdődött, a tervek szerint nemcsak az egykori főúri, hanem a cselédéletet is bemutatnák az épületben, emellett az 1848-49-es forradalom és szabadságharc világosi fegyverletételt megelőző időszakáról is lenne egy tárlat. (Az aradi tizenhármak közül kilencen Gyulán tették le a fegyvert.)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
JFK
- Nem győzte meg a kétkedőket a Kennedy-gyilkosság hivatalos magyarázata
- Számtalan kérdés maradt nyitva Kennedy elnök halála kapcsán
- A Kennedy-fivér, akiben családja a legkevesebb politikai tehetséget látta, mégis a szenátusig jutott
- Mi történt John Fitzgerald Kennedy amerikai elnök agyával?
- Hová vezetnek a Kennedy-gyilkosság máig elvarratlan szálai?
- Összeesküvés-elméletek sokasága kering ma is a Kennedy-gyilkossággal kapcsolatban
- Politikai karrierjébe került Kennedy elnök apjának a náci Németországgal való szimpatizálása
- Valóban egy magányos merénylő végzett Robert Kennedyvel?
- Amerika jövőbeli elnöke testközelből figyelte az új világrend felépülését 1945 nyarán
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.