Átadták a karapancsai kastély felújított parkját
2015. május 7. 17:48 MTI
Átadták csütörtökön a Gemenc Béda-karapancsai tájegységében álló karapancsai kastély felújított történelmi parkját, a rekonstrukcióra a Gemenc Zrt. 91 millió forintos európai uniós és hazai támogatást fordított.
Korábban
A parkot Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter, Zsigó Róbert élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkár, Csonka Tibor, a Gemenc Zrt. vezérigazgatója és Wutholen Sarolta, a kastélyt építő Habsburg Frigyes főherceg unokája avatta fel ünnepélyesen. Fazekas Sándor köszöntőjében hangsúlyozta: a kormány, a Földművelésügyi Minisztérium támogatja az erdőgazdaságok természetvédelmi beruházásait a Gemencben és az ország más tájegységeiben is. Elmondta, a parkrekonstrukció egy ötszázmillió forintos felújítási program folytatása volt a karapancsai kastély területén.
A hazai kastélyparkokban évtizedeken át következetesen irtották a fákat, kultúrarombolás zajlott, aminek eredményeként alig maradt ép történelmi park az országban - emlékeztetett. Hozzátette, hogy a folyamat megfordítása az 1970-es, 1980-as években kezdődött, és még ma is tart. Zsigó Róbert azt emelte ki, hogy a rekonstrukció azt mutatja, hogy a Gemenc Zrt. a felelős erdőgazdálkodás mellett megőrzi és gyarapítja közös értékeinket.
Csonka Tibor hangsúlyozta: a felújításnak köszönhetően Magyarország újabb történelmi díszkerttel gazdagodott, hiszen a karapancsai kastély és major az eredetihez közeli állapotban pompázik. Emlékeztetett arra, hogy az egykori Habsburg-birtok területén 1999-től kezdve végeznek felújításokat, amelynek során helyreállították 19. század végén épült kiskastélyt és az 1910-ben épült vadászkastélyt. Megemlítette: a bellyei birtok már a múlt század elején is európai hírű szarvasvadászati terület volt, Karapancsa vendége volt I. Ferenc József, II. Vilmos német uralkodó, Ferenc Ferdinánd trónörökös és a kiváló vadász, Széchenyi Zsigmond gróf is.
A kétéves projekt során a 30 hektáros majorság területéből 15 hektáron végeztek beavatkozásokat. A több mint százéves, túlnyomórészt tölgyek és kőrisek borította parkban az idős, beteg fák kezelése mellett pótolták a hiányzó fákat, helyreállították az eredeti gesztenyefa allét, a vadászkastélyt övező neobarokk díszkertet, gyümölcsfajta-bemutató kertrészt hoztak létre. A parkban 1900 méter hosszú kerttörténeti tanösvény is épült, amely a faállomány mellett megismerteti a látogatókat vadászatok történetével és a környéken élő sokác nemzetiséggel is. A részben akadálymentesített útvonalon 44 táblán mutatják be a védett faállomány egyedeit a természetkedvelőknek.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Őskor
- Székeket akart vásárolni az ebédlőbe, végül a Stonehenge-t vette meg az angol ügyvéd
- Súlyosan károsította a kilélegzett szén-dioxid és a mesterséges világítás a lascaux-i barlangrajzokat
- Ragadozó állatok által elejtett prédák maradványaival táplálkozhatott Samu
- Végigkísérte az emberiség történelmét a trepanáció gyakorlata
- Évezredeken keresztül osztoznia kellett a Homo sapiensnek európai hatalmán
- Jerikó őskori régészeti lelőhelye is a világörökség része lett
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.