Ókori hajóroncs került elő Horvátországban
2023. június 26. 12:20 MTI
Újabb ókori fahajó maradványait fedezték fel a horvátországi Hvar mellett, Scedra szigeténél. Az eddig ismeretlen hajó az időszámítás előtti 3. századból származik, és rakományával együtt süllyedt a mélybe – közölte a horvát kulturális minisztérium a hétvégén.
Kép forrása: Saša Denegri és Robert Kramarić
Korábban
„Egy teljesen megőrzött, eddig feltáratlan hajóroncsról van szó, a Krisztus előtti 3. századból, antik amfora rakománnyal, a roncs 50 méteres mélységben fekszik” – írták a sajtóközleményben.
Hozzátették, hogy ez a legkorábbi ismert hajóroncs az Adriai-tenger keleti partján.
A hajó maradványait a horvát és az olasz haditengerészet flottájának aknaelhárító búvárai találták meg egy közös kiképzés során.
A kulturális minisztérium rámutatott, hogy a víz alatti gyakorlat helyszínét a területen található lehetséges régészeti leletekről szóló korábbi információk alapján választották ki.
Ebben együttműködtek a védelmi minisztériummal, a spliti egyetemmel és annak műkincsmegőrzési részlegével is.
A roncs feltárásán dolgozó búvárok és régészek (Kép forrása: Saša Denegri és Robert Kramarić)
A kutatás körvonalának meghatározása után megkezdődött a tengerfenék többrétegű felmérése, a kapott adatok feldolgozásával pedig sikerült kimutatni, hogy régészeti lelőhelyről lehet szó – tették hozzá.
Magát a hajóroncsot már víz alatt dolgozó régészek tárták fel.
„A lelőhely pontos történelmi összefüggéseit, kiterjedését és egyéb jellemzőit a jövőbeni régészeti kutatások határozzák meg, amelyek alapján tervek készülnek a védelmére, állagának megóvására és a talált leletek bemutatására” – fogalmazott a tárca.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
23. A reformáció és a katolikus megújulás
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Brutális boszorkányüldözésbe torkollott a király rögeszméje a 16. századi Skóciában
- A leves, amely megállított egy háborút
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Példát mutatott a világnak Erdély a vallási toleranciában
- A vallásszakadást szentesítette az első vallásbéke
- Családja a végsőkig ellenezte Szalézi Szent Ferenc papi hivatását
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Angyalok vagy egy trágyadomb miatt élhették túl a zuhanást a prágai defenesztráció áldozatai?
- Válás és vallásszakadás – így született meg az anglikán egyház
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 15:05
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap