Nyolcvan év után újra megtekinthető a Szózat kézirata
2016. november 7. 11:35 MTI
Nyolcvan év után újra megtekinthető a Szózat kézirata a Magyar Tudományos Akadémia és az MTA Könyvtár és Információs Központ csütörtökön, a magyar tudomány ünnepén nyílt és március 15-ig tartó közös tárlatán.
Korábban
Vörösmarty Mihály 1835-ben elkezdett és egy évvel később befejezett Szózata 1837-ben jelent meg. Rövid idő alatt országszerte ismertté vált, 1846-ban bekerült a felvilágosodás és a reformkor általános iskolai tankönyvébe. A vers megzenésítésére 1843-ban írtak ki pályázatot, amelyet Egressy Béni nyert meg - idézi fel az Akadémia ajánlója.
Az irodalomtörténészek által összeállított kiállításon az érdeklődők az eddig az MTA KIK Kézirattárában őrzött eredeti dokumentum mellett a Szózat történetéről, hatásáról, a magyar nemzet kultúrájában elfoglalt helyéről is számos érdekes információt tudhatnak meg, valamint ízelítőt kaphatnak Vörösmarty Mihály főleg akadémiai működéséhez kapcsolódó, kevéssé ismert nyelvtudósi pályájának állomásairól is.
A költő ugyanis tagja volt a nyelvtudományi osztálynak, annak szinte minden munkájában részt vett, sőt döntően alakította is azt. Ő volt az, aki javasolta a magyar helyesírás főbb szabályainak rögzítését, így a Tudós Társaság 1832-ben kiadta a Révai Miklós elveit követő első magyar helyesírási szabályzatot, A magyar helyesírás és szóragasztás főbb szabályai címmel. A szabályokat Vörösmarty öntötte végső formába.
Mindezeken túl a kiállítás bepillantást enged a költő Deák Ferenccel folytatott humoros levelezésébe is. A tárlat az MTA Könyvtár és Információs Központjának Arany János utcai, Vasarely-termében tekinthető meg.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
20. Az 1956-os forradalom Magyarországon
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- A mesterek győzték le a tanítványokat a melbourne-i medencében 1956-ban
- Az elsöprő túlerővel szemben sem adták fel a harcot a magyar felkelők 1956-ban
- Kegyetlen megtorlás követte a reményekkel teli forradalmat
- Eredetileg orvosnak tanult Maléter Pál, az 1956-os forradalom honvédelmi minisztere
- A náci hadigépezet megtörése után az 56-os forradalom leverése is Zsukov marsallra várt
- Így működött a kádári megtorló gépezet
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 15:05
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap