Műholdfelvételek bizonyítják az Iszlám Állam pusztítását
2015. szeptember 2. 09:45 MTI
Műholdas felvételek bizonyítják, hogy az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet fegyveresei lerombolták az ókori szíriai romvárosban, Palmürában található Bél templom főépületét - jelentette kedden az ENSZ egyik hivatala.
Korábban
A vihar és a megtermékenyítő eső föníciai istenének szentelt, több mint kétezer éves Bél templom részleges lerombolásáról még hétfőn számolt be az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) nevű emigráns csoport. "Meg tudjuk erősíteni a Bél templom főépületének és a közvetlen közelében lévő egyik oszlopsornak a megsemmisítését" - közölte az ENSZ Továbbképző és Kutató Intézete (UNITAR), amely összevetette a rombolás előtt és után készült műholdas felvételeket.
Az Iszlám Állam néhány nappal korábban fényképeket tett közzé egy másik palmürai nevezetesség, a római kori Baál-Samin templom elpusztításáról. Az UNESCO világörökségi listáján szereplő Palmüra a világ legismertebb történelmi helyszínei közé tartozik. Az IÁ fegyveresei májusban foglalták el. Szíriai tisztségviselők elővigyázatosságból még a város elfoglalását megelőzően több száz ókori szobrot rejtettek el biztonságos helyen. Az IÁ terroristái a minap lefejezték Palmürában Szíria egyik legkiválóbb archeológusát, a 81 éves Háled Aszaádot, mert nem akarta elárulni, hova rejtették a kincseket. A tudós több mint ötven évig vezette az ottani régészeti munkálatokat.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Ókor
- Pompeji titkait a modern technológia fejtheti meg
- Végül bizánci provinciává süllyedt a vandálok rettegett afrikai királysága
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét
- Mit tudhatunk valójában a rejtélyes frigyládáról?
- A római nép rajongott érte, a filozófusok megvetették a véres gladiátorjátékokat
- Még a nevét is el akarták törölni a vallásreformer fáraónak
- Az örök élet elnyerésének esélyét növelte a luxuscikknek számító Halottak Könyve
- Évtizedek óta zajlik Komáromban a római katonai és polgárváros feltárása
- Az erényes római nő megtestesítőjeként tekintettek Corneliára, a Gracchusok anyjára
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda 19:05
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 15:05
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap