MTA: mégsem vándoroltak évszázadokig a magyar törzsek
2015. február 13. 13:59 MTI
Egy új régészeti leletanyagra hivatkozva a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Magyar Őstörténeti Témacsoportja úgy véli, nem vándoroltak évszázadokig a magyar törzsek, csupán öt-hat évtized alatt érhettek el az Urál vidékétől a Kárpátokig. Felerősödhet a régészet szerepe a magyar őstörténet kutatásában, hiszen hatalmas a feltáratlan anyag.
Korábban
Az MTA pénteki közlése szerint a Magyar Őstörténeti Témacsoport az Akadémia berkein belül azzal a szándékkal alakult meg 2012 elején, hogy figyelembe véve a magyar őstörténet iránti növekvő érdeklődést, erősítse a tudományosan megalapozott szemléletet a témával foglakozó közbeszédben. A kutatócsoport vezetője, Vásáry István akadémikus szerint ugyanis hiába jelent meg számtalan új kiadvány az elmúlt 25 évben a magyar őstörténetről, ezeknek a háromnegyed része nem tekinthető tudományos munkának.
Vásáry István szerint a magyar őstörténet kutatásában a nyelvtudomány és a történettudomány lényegében elérte határait. Az írott források rendkívül szűkösek, néhány tucat oldalon összefoglalhatók a bizánci és arab feljegyzések. Azonban hatalmas feltáratlan régészeti anyag várhat a kutatókra, még a Kárpát-medencében is csupán a tárgyak és csontok töredéke kerülhetett eddig elő. Ezért a tudós arra számít, hogy a következő időszakban felerősödhet a régészet szerepe a kutatásában.
A magyar törzsek vándorlásának feltételezett útvonalán talált régészeti leletek feldolgozása nyomán - többek között Türk Attila régész folytatott ásatásokat helyi szakemberekkel ukrán és délorosz területeken - a kutatók úgy vélik, a korábban széles körben elfogadottnak tartott évszázadok helyett csupán öt-hat évtized alatt érhettek el a magyarok az Urál vidékétől a Kárpátokig. "Az új hipotézis elveti azt a múlt század harmincas éveiben kidolgozott elméletet, amely az 5. századi nagy sztyeppei népmozgásban részt vevő, a Kaukázust érintve a délorosz puszták felé vándorló onogurokat a magyarokkal azonosította" - fogalmazott Vásáry István.
Az akadémikus szerint az őstörténet régészeti kutatását számos tudományág mellett a természettudományok, így a genetikai kutatások is segíthetik, azonban ezektől a módszerektől nem szabad gyors és látványos eredményeket várni. A genetikai vizsgálatokkal kapcsolatban kiemelte: Nehéz kérdés például annak eldöntése, hogy egy genetikai vizsgálatban mit mivel hasonlítunk össze, ugyanis például egy honfoglalás kori sírban talált leletet nem lehet összevetni egy ma a Kárpát-medencében élő személy genetikai mintájával, hiszen amit magyar népnek nevezünk, az az elmúlt ezer év etnikai keveredésének eredményeként alakult ki.
"Etnocentrikus szemlélet helyett egy-egy térségre kell összpontosítani" - vázolta fel az általa követendőnek ítélt fő irányt Vásáry István. Véleménye szerint így - például a kelet-európai térséggel kapcsolatos kutatásokkal - a magyar régészet és történettudomány nemzetközi beágyazottsága is erősíthető, valamint fel lehet kelteni az érdeklődést magyar szempontból fontos, de mások számára kevésbé jelentősnek gondolt témák iránt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2023
- Kapitalista szórakoztatás a vasfüggöny árnyékában
- A marokkói bazárok kincsei
- A királyi konyha és a maradékok sorsa
- A marokkói bazárok kincsei
- A nyugati bűnügyi sorozatok virágzása a 70-es, 80-as években
- Kapitalista szórakoztatás a vasfüggöny árnyékában
- Szocialista televíziós sorozatok a kádári Magyarországon
- Vonzó ellenfelek - Az amazonok
- Negyven éve mutatták be az István, a királyt
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda 19:05
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 15:05
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap