Most Ön is segíthet megmenteni az olasz műemlékeket
2015. október 22. 12:09 MTI
Szerte a nagyvilágból várja "Itália szerelmeseinek" felajánlásait egy új kezdeményezés, amely a közösségi finanszírozás eszközével is szeretne hozzájárulni Olaszország pusztuló műemlékeinek megmentéséhez.
Korábban
A LoveItaly kezdeményezői szerint az új technológiák segítségével szerte a földkerekségről akár milliók küldhetnek kisebb-nagyobb összegeket egy-egy projekt céljára, a felajánlásokat a loveitaly.org internetes platformon várják. A kezdeményezés elindítói - különböző tudományágak szakértői - olyan kisebb restaurálásokat végeztetnék el közösségi finanszírozásból, amelyekre már nem jut sem figyelem, sem pénz, és amelyeket nem kell megpályáztatni.
A LoveItaly arra kéri az embereket szerte a világban, hogy tegyenek legkevesebb 2 euró felajánlást, ha ők is azt szeretnék, hogy Olaszország kulturális öröksége fennmaradjon a jövő generációk számára is. Mint mondták, "nemzetközi mozgalmat" akarnak indítani, hiszen "szerte a világban sokan vannak, akik imádják Itáliát".
A projektek végrehajtásában a kezdeményezők szorosan együtt akarnak működni fiatal egyetemi hallgatókkal és kreatív vállalkozókkal, hogy a kulturális örökségről való gondoskodás új, hatékony módját alkalmazzák. Olaszország nem gazdálkodik jól kulturális örökségével - mondta a keddi bemutatkozó sajtótájékoztatón az új egyesület elnöke, Richard Hodges, a Római Amerikai Egyetem régészprofesszora.
Hodges szerint "Itália kőolaja a kulturális öröksége, de az ország még nem ébredt rá ennek az erőforrásnak a jelentőségére". A professzor szerint főleg pénzzel és a fiatalok bevonásával lehetne jobban hasznosítani ezt a nagy kincset. Noha Olaszország rendelkezik a legtöbb világörökségi helyszínnel, Itália csak évi 48 millió turistát fogad, míg Franciaország 84 milliót. A világ legtöbb látogatót vonzó városainak listáján Róma csak a tizenkettedik, miközben a műemlékkel alig rendelkező Frankfurt a nyolcadik - mutattak rá a kezdeményezők.
A LoveItaly tervezett projektjei élén a pompeji Kentaur-ház pompás, ámde omladozó hálószobájának renoválása áll, amely a régészek szerint 53 ezer euróba kerül. Második projektként 12 ezer euróért újítanának fel egy Neptunuszt ábrázoló császárkori szarkofágot.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
16. A modern demokráciák 17–18. századi gyökerei
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- A lámpásokból kifogyó olaj mentette meg Whitehaven kikötőjét a „rebellis” amerikaiaktól
- Hogyan kerültek franciák vagy éppen magyarok az amerikai függetlenségi háború csatatereire?
- Bibliáját és sakk-készletét vitte magával a vesztőhelyre I. Károly angol király
- Nem tartotta tiszteletben az angol alkotmányosság alapját Földnélküli János
- 10 tény az amerikai függetlenségi háborúról
- 10 arcpirító adónem a brit történelemből – a gyufaadótól a tudásadóig
- Mániákusan igyekezett kijavítani műveltségbeli hiányosságait az első amerikai elnök
- Az egyetlen nő, aki aláírta az Egyesült Államok Függetlenségi Nyilatkozatát
- Ilyenek voltak Amerika pajzán alapító atyái
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.