Mit kerestek Deák Ferenc kommunista unokaöccsei az idegenlégióban?
2021. december 27. 08:42 Bekő Tamás
Korábban
95 kilóról 48-ra fogyott
Deák Lajos több mint egy évtizedes légiós pályafutása önmagában is figyelemre méltó, férfias helytállásról tanúskodik. Fegyelmezettségének és erős fizikumának köszönhetően kitűnt bajtársai közül, pedig a kegyetlen afrikai évek őt sem kímélték: „Ott hagytam a fogaimat és hajamat, meg a gyomrom egy részét (…) messziről jöttem vissza” – emlékezett vissza később a magyar légiós, akit egy alkalommal két ragályos trópusi betegség, a malária és a vérhas úgy megkínzott, hogy a 180 cm magas, daliás férfi 95 kilóról állítólag 48-ra fogyott, de túlélte.
Légionárius szolgálata alatt Deák egy idő után már tudatosan készült a civil életre. 1927. május 20-án francia állampolgár lett, július 23-án pedig Oránban feleségül vette menyasszonyát – Renée Marie Hivert francia származású algír tanítónőt –, akitől két fia született. Mindeközben esti ipari tanfolyamokra járt, mérnöki oklevelet szerzett, majd leszerelését követően földmérnökként helyezkedett el, és még évtizedekig dolgozott a civilizációtól elzárt algériai települések infrastrukturális tervein és úthálózatának kiépítésén.
A nagykanizsai Deák fivérek légiós múltját-jelenét a korabeli zalai sajtóorgánumok is megszellőztették. 1925. október 21-én a Zalamegyei Újság hasábjain Deák Ferenc élő rokonairól jelent meg egy rövidke írás (inkább felsorolás), amelyben a néhai rendőrfőkapitány fiai még (tévesen) nem a légió, hanem a francia nemzeti hadsereg katonáiként szerepeltek. 1927 nyarán egy hazatért vasi légionárius, Svedics Sándor élménybeszámolója látott napvilágot a Zalai Közlöny július 7-i számában.
A kiszolgált légiós kanizsai alakokról is beszélt, többek közt a Deák testvérekről, akik a kommün után tanácsosabbnak látták, ha kimenekülnek oda, ahol nem éri utol őket a magyar törvény büntető keze. Svedics első kézből tájékoztatta a közvéleményt Deák Endre haláláról, valamint arról, hogy Lajos Szíriában él, és esze ágában sincs hazajönni. Másnap a hírre reagálva a Deák család – feltehetően özvegy Deák Péterné Kalivoda Magdolna – olvasói levélben kérte a cikk helyreigazítását. Közleményében azt hangsúlyozta, hogy a főkapitány fiai nem voltak kommunisták, ahogy 1921-ben sem a törvény elől, hanem családi okok miatt mentek külföldre, és kerültek az idegenlégió kötelékébe.
Noha a sajtó hasábjain megjelent kiigazítás a Deák család jó hírén esett csorbát volt hivatott kiköszörülni, tartalma teljes mértékben távol állt a valóságtól. 1919-ben a Deák testvérek maguk is tökéletesen azonosultak a bolsevista eszmékkel, Lajos élete végéig meggyőződéses kommunista maradt. Erről saját maga tett tanúbizonyságot évtizedekkel később, Gedeon öccsének (a volt Horthy-tisztnek) 1959. május 8-án Oránban írt levelében: „Én kommunista vagyok, te fehér voltál, de magyarok vagyunk mind a ketten. Az »Internacionálban« a kis és a nagy népeknek a szemei elsősorban a hazájuk érdekeit keresik, tehát a jövő meghozza azt a boldogságot a gyermekeinknek, amit 1919-ben mi kerestünk és 1959-ben, 40 évvel későbben lassan-lassan megtalálunk.”
A Magyarországon vörös terroristának és hazaárulónak bélyegzett Deák Lajosból többszörösen kitüntetett légionárius altiszt és elismert útépítő mérnök vált Algériában. 1961. január 1-jén Oránban bekövetkezett halála után rövidesen a Francia Idegenlégió 130 éves múltra visszatekintő küldetése is befejeződött Észak-Afrikában.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
9. Demográfiai változások Magyarországon 1945-től
II. Népesség, település, életmód
- Propagandakampánnyal sem tudtak sok magyarországi szlovákot rávenni a Csehszlovákiába költözésre 1946-ban
- Hiába tiltakoztak sokan, több tízezer magyarországi németet telepítettek ki a kollektív bűnösség elve alapján
- Szinte bárki felkerülhetett a kitelepítendők listájára Rákosi alatt
- Magyarok is települtek át „szlovákként” Csehszlovákiába a lakosságcsere keretében
- Megérdemelték a kitelepítést a németek?
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai 2024.10.04.
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg 2024.10.04.