Magyarországon és Csehországban is a helyi szentekkel növelte népszerűségét a Luxemburgi-dinasztia
2021. július 18. 08:44 Nagy Balázs
Korábban
A magyar unoka
Továbblépve még egy generációval jól megfigyelhető, hogy az apai minták miként érvényesültek a Károlyt követő nemzedékben. Károlynak a felnőttkort megélt idősebb fia, Vencel örökölte a cseh királyi koronát és a német uralkodói méltóságot. A fiatalabb fia, Zsigmond 1368-ban született, így mindössze tízéves volt apja halálakor.
A gyerek a kor szokásainak köszönhetően és IV. Károly ambiciózus politikájának következtében nem túl sok időt töltött szülei körében. A Luxemburgi-család uralkodási szokásait minden bizonnyal nem is apjától tanulta meg, neveltetése részben János prágai érsek, részben pedig idősebb féltestvére, Vencel kezében volt.
Zsigmond tizenhét évesen lett a magyar trón várományosa, hiszen feleségül vette Máriát, a fiúutód nélkül meghalt I. Lajos magyar király lányát, aki a magyar trónt örökölte. Zsigmond – akinek ily módon 1387-ben sikerült is megszereznie a magyar trónt – Magyarországon sok szempontból azt a módszert követte, amelyet apja fél évszázaddal korábban sikerrel alkalmazott Csehországban.
Uralkodásuk kezdeti szakaszában kétségtelen párhuzamok figyelhetők meg. Mindketten olyan ország uralkodói lettek, ahol a dinasztiájuk nem tekinthetett vissza hosszabb történeti előzményekre. Mindkettőjüknek olyan országban kellett megszilárdítaniuk a hatalmukat, ahol sok támogatóra nem számíthattak. Zsigmond, apjához hasonlóan, a nemzeti szentek kultuszának ápolásában találta meg azt az eszközt, amely szorosabban új hazájához kapcsolhatta őt
Zsigmond Magyarországon Szent László királynak az Anjou-királyok alatt már meggyökeresedett tiszteletét támogatta, s emelte azt magasabb szintre. Zsigmond számos adományt tett Szent László temetkezési helye, a váradi székesegyház javára, ő maga is itt temette el első feleségét, az 1395-ben lovasbalesetben elhunyt Anjou Máriát.
Szent Lászlónak egy tűzvészben megsemmisült fejereklyetartója helyett újat készíttetett, a máig meglévő, jelenleg Győrben őrzött Szent László-hermát. A Zsigmond-kori Szent László-kultusznak a leglátványosabb bizonyítéka a Kolozsvári Márton és György által készített, és 1390-ben Váradon felállított monumentális lovas szobor volt. (A szobor 1660-ban, a város török kézre jutása után megsemmisült.)
Szent László magyarországi tiszteletének már Zsigmond uralkodása előtt is erős hagyományai voltak, hasonlóan ahhoz, ahogyan Csehországban Szent Vencel és más nemzeti szentek kultusza is folyamatosan jelen volt Luxemburgi IV. Károly előtt is. Nem lehet a véletlennek tulajdonítani, hogy mindkét országban a dinasztikus származás legitimációját nélkülözni kényszerülő uralkodók fordultak az erős helyi gyökerekkel rendelkező szentek kultuszához.
Nincs közvetlen bizonyíték arra, hogy a gyerekéveit apja udvarában töltő Zsigmond ott tanulta volna meg mindezt, de kétségtelenül erős párhuzamok figyelhetők meg a Luxemburgi-házból származó két uralkodó Csehországban, illetve Magyarországon alkalmazott eszközei között. A nemzeti szentek kultuszának ápolása, és ennek révén az uralkodói státusz megerősítése olyan módszer volt, amelyet mindketten – apa és fia – sikeresen gyakoroltak, ez tehát a Luxemburgiak különböző generációi által hatékonyan alkalmazott eszköznek tekinthető.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/460e792abeb8e64d7cac3861fb344f11.jpg)
![VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés / 28. A második világháború (egyetemes és magyar történelem)](/ih0Ax/label/.cut-640x400/789.jpg)
28. A második világháború
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Argentínában sem menekülhetett sorsa elől a „végső megoldás” végrehajtója, Adolf Eichmann
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- A bukott Duce maradványain vezette le háborús dühét az olasz nép
- A gyógyszeriparban, a közlekedésben és a számítástechnikában is óriási előrelépést hozott a II. világháború
- 1946-ban zárták be az utolsó, japán-amerikaiakat fogva tartó koncentrációs tábort
- Gránát elé vetette magát a brit katona, hogy megmentsen egy anyát és gyermekét
- Mindössze három fogolynak sikerült elmenekülnie a „nagy szökés” során
- Második világháborús tankot emeltek ki egy folyóból a Fülöp-szigeteken
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- Csupán öt filmet forgatott, mégis ikonná vált a tragikus sorsú Bruce Lee tegnap
- Korántsem biztos, hogy véget ért volna a háború a Valkűr sikerével tegnap
- Károlyi Gáspár Bibliája felbecsülhetetlenül mérföldköve a magyar irodalmi nyelv fejlődésének tegnap
- Kezdeti hátránya ellenére az Egyesült Államok végül megnyerte az űrversenyt tegnap
- Kíméletlenül ki akarták törölni a szovjet történelemből Budanova pilótanő emlékét 2024.07.19.
- Tizenhat aranyéremmel tért haza a magyar csapat a helsinki diadalútról 2024.07.19.
- Felségsértésért fogták perbe a Kincskereső kisködmön íróját, Móra Ferencet 2024.07.19.
- Kossuth Lajos is kapott gravírozott fegyvert a híres feltalálótól, Samuel Colttól 2024.07.19.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/f57dcb25b6a214752390a7126b821019.jpg)