Milyen veszélyek fenyegették a hétköznapi embereket a középkorban?
2024. február 25. 13:20 Múlt-kor
Korábban
A legnemesebb sport
886-ban az akkor már 75 éves I. Baszileiosz bizánci császár öve egy vadászaton beleakadt egy szarvas agancsába, és az állat kilométereken át vonszolta az uralkodót az erdőben. Nemsokkal később belehalt sérüléseibe.
Szent István magyar király fia, Imre herceg egy vadkan öklelését nem élte túl 1031-ben, hét évtizeddel később II. (Rufus) Vilmos angol királyt egy „eltévedt” nyílvessző talált el vadászat közben.
1143-ban Fulkó jeruzsálemi király egy nyulat vett üldözőbe, amikor lova megbotlott az őrült vágta során, a földre zuhantak, az uralkodó koponyája pedig széttört.
A középkor évszázadai során nem volt kockázat nélküli az idővel fokozatosan nemesi előjoggá váló vadászat, amelyet egyfajta, háborúskodásra történő felkészülésnek tekintettek.
A középkor sportja alkalmával a vadakban igencsak bővelkedő európai erdők szinte minden lakója veszélyben érezhette magát, ám sokuk nem adta olcsón a bőrét.
Kifejezetten rizikós volt medvére, farkasra, szarvasra, a mérsékelt égöv legnagyobb szárazföldi emlősére, vagyis a bölényre vadászni, mégis talán a leggyakrabban a vaddisznó részéről fenyegette veszedelem a vadászt.
Nemesi hagyomány volt ugyanis, hogy a lóról leszállva tőrrel végeznek az agyonhajszolt, sarokba szorított vadállattal. A kihívás növelése érdekében gyakran párzási időszakban indultak vadászni, amikor a vaddisznók jóval agresszívabbak voltak, és könnyedén leteríthettek akár egy lovat is.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
klímakutatás
- Egy évszázaddal ezelőtti vulkánkitörés okozhat hamuesőt Alaszkában
- Csigahéjak és cseppkövek mesélnek a Kárpát-medence jégkorszaki klímájáról
- Lényegesen hidegebb volt az utolsó jégkorszak, mint eddig gondoltuk
- Hét fokkal lehetett hidegebb a Föld a legutóbbi jégkorszak során
- Egy alaszkai vulkánkitörés is szerepet játszhatott a római köztársaság bukásában
- Készítőik elképesztő vakmerőségének állítanak emléket a 19. századi tornádófotók
- A Föld tengelyének dőlésszöge határozhatta meg a jégkorszakok végét
- Melegebb lehetett Grönland, amikor a skandináv telepesek megérkeztek
- Az amerikai őslakosok tömeges pusztulása is hozzájárult a kora újkori „kis jégkorszakhoz”
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.