Megváltozott néven működik tovább a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes
2024. július 12. 15:05 MTI
Háromszék Táncszínház néven folytatja tevékenységét, és ezután utánpótlásneveléssel is foglalkozik a székelyföldi Háromszék Táncegyüttes – számolt be csütörtökön a Maszol hírportál.
![Háromszék Táncszínház](/ih0Ax/article/main/.630x1260/65891.jpg?lavid=470862)
Forrás: Facebook / Háromszék Táncszínház
Korábban
Az erdélyi hírportál szerint a sepsiszentgyörgyi székhelyű táncegyüttes valójában a repertoárhoz igazította nevét, hiszen eddig is jelentkezett táncszínházi előadásokkal.
A névváltoztatást az intézmény fenntartója, a Kovászna megyei önkormányzat is jóváhagyta e havi ülésén. A testület arra is rábólintott, hogy a Százlábú ifjúsági tánccsoport az intézményhez kerüljön utánpótlásnevelés céljából.
Virág Endre, a Háromszék Táncszínház igazgatója a Maszolnak úgy nyilatkozott: a társulat repertoárja rég túlmutat a néptáncelőadásokon, 1997 színre vitték az első táncszínházi előadást, az Ábelt.
A fordulópontot a Vérnász jelentette, amit a Tamási Áron Színházzal közösen állítottak színpadra. Az elmúlt években mintegy 25 táncszínházi produkciót készítettek az egyes népszokások, rítusok vagy történelmi események drámai potenciálját kiaknázva.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/a604c113220b65a297af68ecace908c7.jpg)
A néptáncelőadások továbbra is szerves részét képezik a repertoárjuknak – húzta alá.
Az igazgató szerint a névváltozásnak anyagi vonzata is van, új pályázati lehetőségek nyílnak meg a társulat előtt, és általuk a fenntartó Kovászna megyei önkormányzat részesülhet a kulturális alapból, melyből a színházakat, táncszínházakat fenntartó önkormányzatokat támogatják.
Utánpótlásnevelési céllal a 2006-ban alapított Százlábú ifjúsági tánccsoport is a táncszínházhoz kerül, melynek tagjai közül eddig is többen csatlakoztak a hivatásos táncosokhoz
A Háromszék Táncegyüttes 1990-ben alakult Sepsiszentgyörgyön, 1999-ig állami költségvetésből működő hivatásos néptáncegyüttes volt. Utána tíz évig Sepsiszentgyörgy önkormányzata tartotta fenn, majd 2009-től a Kovászna megyei önkormányzat kezelésébe került.
Fő célja az erdélyi etnikumok népzene- és néptánckultúrájának gyűjtése, megőrzése és továbbadása. Háromszék Táncszínházként a hagyományok továbbadását egy új, egyéni formavilág megteremtésével szeretnék elérni és a színház nyelvén új kontextusba helyezni.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![fasizmus](/ih0Ax/label/.cut-640x400/37.jpg)
fasizmus
- Még a Mussolini-szobrokat is kidobálták az ablakon a Duce letartóztatásának hírére
- A világháborúban és merényletekben is majdnem odaveszett Olaszország diktátora
- Magára hagyhatta volna szövetségesét Mussolini?
- Lánya kérését sem vette figyelembe Mussolini veje kivégzése során
- Valójában Karel Čapek testvérétől származik a sci-fi és a technológia legendássá vált szava
- A politikai megosztottságból emelkedett ki Franco tábornok diktatórikus rendszere
- Etiópia szégyenletes legyőzésével lett ismét császára Rómának
- Sűrűn tűzdelték botrányok az újraalapított cannes-i filmfesztivál történetét
- Bukása után a németek feltétlen kiszolgálója lett a korábbi szövetséges, Benito Mussolini
- Még a horvát vezetést is meglepte a Vihar hadművelet gyors sikere tegnap
- 25 millió amforatöredékből jött létre az ókori Róma egyik dombja tegnap
- Hazájára emlékeztette Magyarország a nagy meseírót, Hans Christian Andersent tegnap
- Élete második „balesetének” tartotta férjét a megcsalt Frida Kahlo tegnap
- Teljesen beszédképtelenné vált élete utolsó hónapjaira Babits Mihály tegnap
- Az írás mellett a sakkban is feltűnően tehetséges volt Gárdonyi Géza 2024.08.03.
- Már saját korukban is színre kerültek Kodály és Bartók művei a milánói Scalában 2024.08.03.
- A legmagasabb francia katonai rendfokozatot elnyerve vonult nyugdíjba Bercsényi László 2024.08.03.