Margaret Thatcher lett az első az elmúlt 70 év legbefolyásosabb nőinek listáján
2016. december 15. 10:12 MTI
A Vasladyként is emlegetett Margaret Thatcher (1925-2013) brit miniszterelnök lett az első a BBC Radio 4 csatorna listáján, amelyen a nők életére az elmúlt 70 évben legnagyobb hatást gyakorló nők szerepelnek.
Korábban
A szigetország élére háromszor megválasztott Margaret Thatcher Nagy-Britannia első női miniszterelnöke volt, és egyben leghosszabb ideig hivatalban maradó vezetője is, 1979-től egészen 1990-ig állt a szigetország élén. Pályafutása alatt radikálisan átformálta Nagy-Britannia gazdaságát, emellett öröksége részét képezi a hidegháború békés lezárásában betöltött szerepe is.
"Akár gyűlölöd, akár kedveled őt, pusztán az, hogy tudod, egy nőé is lehet a legfontosabb munka, annyira jelentős, hogy nem lehet alábecsülni" - olvasható a BBC internetes oldalán. A Woman's Hour elnevezésű rádióműsor fennállása 70. évfordulójára készítette el az összesen hét személyt felsorakoztató listát.
Szerepel a legnagyobb hatású nők között az ausztrál feminista akadémikus Germaine Greer és Helen Brook, aki 1964-ben központot hozott létre, ahol a nem házas nőknek adtak fogamzásgátlási tanácsokat. Helyet kapott a hét személy között Barbara Castle, akinek nevéhez fűződik a férfiak és nők egyenlő fizetéséről szóló 1970-es törvény, valamint a munkásnők alacsony fizetése és rossz körülményei ellen küzdő Jayaben Desai is.
A lista egyetlen nem valódi szereplője Bridget Jones, az indoklás szerint a Helen Fielding írásaiban megjelenő karakter ugyanis nagy hatással volt arra, hogyan tekintenek magukra a nők. A felsorolásba került az amerikai énekesnő, Beyoncé is. A műsor zsűrije szerint a szupersztár rendkívül mély hatása a brit nőkre jóval túlmutat zenéjén, kiterjed az öltözködésre, a táncra és az embereknek a saját magukról online sugárzott képére is. Kiemelték azt is: Beyoncé zenéjében nyíltan kiáll a feminizmus mellett, és a fekete nők jogaiért.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/0677224c43895ae0020fa26b22f28f35.jpg)
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![II. Népesség, település, életmód / 8. Budapest világvárossá fejlődése](/ih0Ax/label/.cut-640x400/770.jpg)
8. Budapest világvárossá fejlődése
II. Népesség, település, életmód
- Időutazás a millenniumi ünnepségekre: 125 éve utazunk a Ligetbe a föld alatt
- Sokáig csak esernyővel lehetett átmenni a budai Alagúton
- Egykor a Városliget zenepavilonjai nyújtották a főváros legnépszerűbb szórakozását
- A gazdag és szegény gyermekek egyaránt birtokba vették a Városligetet a „boldog békeidőkben”
- Széchényi Ödön víziója által a világ második siklójával büszkélkedhet a főváros
- Az idők során szinte minden sportra biztosított lehetőséget a Városliget
- 800 mázsa lőport adott Ferenc József a budai Alagút építéséhez
- A kiállítások és vásárok hozták el az éjszakai fényt a Városligetbe
- Ostromok és újjáépítések kísérik végig a Vigadó történetét
- A Torontál című napilappal kezdődött meg a vajdasági magyar kiadványok digitalizálása 11:20
- Külföldön is sikert aratott Keleti Károly utolsó jelentős munkája 09:50
- A hírnév ellenére mindvégig szerény maradt a Schlosser Imre, a sokszoros gólkirály 09:05
- Potsdamban döntöttek a világháború győztesei Európa további sorsáról tegnap
- Újabb járművekkel bővült a Közlekedési Múzeum gyűjteménye tegnap
- Első megjelenésekor nem keltett feltűnést Füst Milán legismertebb műve tegnap
- „Engem a zene a maga komplexitásában érdekel” – beszélgetés Várjon Dénes zongoraművésszel tegnap
- Még csak esélye sem volt Hongkong védőinek a japán invázióval szemben tegnap
![](https://ad.jumu.hu/www/images/16b7d50220649027851e09895cd5883a.jpg)