Már végrendeletében idő előtti halálára tett rejtélyes utalást Napóleon
2022. május 5. 14:50 Múlt-kor
Napóleon gondoskodott róla, hogy ne csak hihetetlen életműve, hanem halála is kihívás elé állítsa azokat, akik meg akarják fejteni titkait. A megalapozott teóriáktól a teljesen elrugaszkodott összeesküvés-elméletekig számtalan lehetséges halálok merült fel a szakértők és a laikusok körében. Sokan arzénra gyanakodtak, mások szerint nem az ő teste feküdt a sírban, esetleg nem is élt soha Szent Ilona szigetén, ám a tudomány mai állása szerint gyomorrák végzett a világhírű korzikaival 201 évvel ezelőtt.
A megtört császár a fontainebleau-i lemondása után (1814. április 4.)
Korábban
Halál a szigeten
Ugyan Napóleonnak nem jutott igazán hosszú élet, 1769-es születésétől 1821-es haláláig mégis a történelem egyik legnagyobb ívű életpályáját járta be.
Korzika szigetéről indulva apródból lett I. Napóleon néven császár 1804 és 1814 között, világhatalmi ambícióival kétes hírnevet szerzett, elképzelhetetlen összegeket költött el háborúira, amelyek óriási emberáldozatokat követeltek, ezzel demográfiai és gazdasági válságba sodorta az egész kontinenst.
Hiába száműzték egyszer Elba szigetére, újra visszatért, és csak a nagyhatalmak összefogásának köszönhető, hogy a 100 napos második császárságának véget vetettek Waterloonál 1815-ben. Másodszorra nem hibáztak: az Atlanti-óceán egyik távoli zugába, Szent Ilona szigetére száműzték a világ felforgatóját, akitől a legtöbb politikus még mindig rettegett.
Napóleont hatévnyi „raboskodás” után, száműzetésének helyszínén – a Longwood-házban – érte a halál 1821. május 5-én. Már az áprilisban megfogalmazott végrendeletében utalást tett arra, hogy halála idő előtti, és brit fogvatartói nem törekedtek életének megmentésére.
A halálát követő boncoláson 16 megfigyelő vett részt, közülük 7 fő rendelkezett orvosi végzettséggel. Egységes volt a konklúzió: Napóleon halálát gyomorrák okozta. Az orvosi szakvélemény azonban nem oszlatta el az egykor világuralomra törő Bonaparte halála körüli kételyeket.
Elba szigetéről még visszatért
A „korzikait” nem váratlanul érte végzete, hónapokig hasi fájdalmaktól, hányingertől, éjszakai verejtékezéstől és láztól szenvedett. A tudósítások szerint emésztési nehézségei voltak, amelyet jelentős súlyveszteség kísért. Mellette gyakori fejfájásra, fényérzékenységre panaszkodott, beszéde akadozóvá vált. Eszméletét május 4-én vesztette el, majd 5-én örökre lehunyta szemét.
Az első összeesküvés-elmélet Barry O’Meara ír orvos híresztelései által kapott szárnyra – aki Waterloo után Napóleon orvosa lett –, miszerint a sziget kormányzója, Sir Hudson Lowe utasította arra, hogy rövidítse meg Napóleon életét. Az eset után az orvost elbocsátották, de a szellem kiszabadult a palackból.
Az elmélet hitelességét aláássa a tény, hogy a fogva tartott császár a síron túl is ezt a verziót szerette volna elhitetni a világgal. Bizonyíték mutatnak arra, hogy Napóleon és orvosa már életében egymás cinkosai voltak: O’Meara lelkes támogatója volt betegének, akár hamis orvosi jelentésekkel is segítette – volna – a még mindig visszatérni szándékozó francia hős „szökését” a szigetről.
A korabeli orvostudomány még nem rendelkezett azokkal a technológiákkal, amelyekkel kimutatható lett volna arzén jelenléte, így egy esetleg gyilkossági kísérletre sem derülhetett fény. Egészen addig, amíg 100 évvel később egy svéd fogorvos újra fel nem fedezte a rejtélyes esetet.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
21. A világvallások és összehasonlításuk
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Miért nem ettek a japánok 1200 éven át húst?
- Miként gondolkodtak isteneikről a vikingek?
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Hol van Keresztelő Szent János feje?
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Az iszlám születése – ki volt Mohamed próféta?
- Kincsekért, foglyokért, dicsőségért vagy vallásuk védelmében támadtak a vikingek Európára?
- „Az elképzelhető legarrogánsabb és leggonoszabb emberek”: kik voltak a török elit keresztényből lett muszlimai?
- Öngyilkosság vagy megvilágosodás – így mumifikálták önmagukat a buddhista szerzetesek
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai 2024.10.04.
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg 2024.10.04.