Már több, mint egy évezrede bonyolult agyműtétet hajtottak végre Görögországban
2020. április 9. 09:51 MTI
Bonyolult agyműtét nyomait fedezték fel egy kora középkori görögországi leletegyüttesen amerikai tudósok.
Korábban
Az amerikai Adelphi Egyetem új kutatása bemutatta egy protobizánci kori (Kr. u. 4-7. század) harcos lovasíjász csoport leletegyüttesének orvosszakértői vizsgálati eredményeit.
A görögországi Thaszosz szigetén, a Paliokasztro ásatási helyen fedezték fel tíz előkelő – négy nő és hat férfi – csontmaradványait, melyek tevékenységeikről, sérüléseikről és egy bonyolult agyműtétről is tanúskodtak.
"A temetkezési hely, az emléktemplom és a sír konstrukciója festői" – magyarázta Anagnosztisz Agelarakisz antropológus, a kutatás vezetője, aki szerint mindez az eltemetett emberek magas társadalmi állását jelzi, de a maradványok tartósításának fejlett módszere, a sír helyének kiválasztása is a csoportnak a környéken betöltött vezető szerepét mutatja.
"Az egyes emberek csontjainak vizsgálata alapján nagy testi erőfeszítést igénylő életet éltek. Mind a nők, mind a férfiak súlyos sérülések nyomait viselik, sebészi és ortopédiai szempontból magasan képzett, nagy tapasztalatú gyógyító kezelte őket. Úgy véljük, katonai orvos lehetett" – tette hozzá.
A várhatóan kedvezőtlen kimenetel ellenére az egyik férfin óriási kihívást jelentő agyműtétet is végrehajtottak, ami valószínűsíti, hogy a paliokasztrói népesség egy rendkívül fontos személyiségéről volt szó a kutató szerint.
Agelarakisz és kollégái orvosi, sebészeti és paleopatológiai adatokat is tudtak gyűjteni "a rendkívüli fej- és nyakoperációról és a sebész hatalmas teljesítményéről". Megállapították, hogy a beavatkozás oka fertőzés lehetett, és az íjász már a műtét alatt vagy röviddel utána meghalt.
"Antropológiai kutatásaim 40 éve alatt nem találkoztam ilyen bonyolult sebészi teljesítmény nyomaival. Hihetetlen, mennyi előkészülettel és mekkora munkával hajtották végre, ráadásul jóval azelőtt, hogy az antibiotikumot felfedezték volna" – mutatott rá a tudós.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Múlt-kor magazin 2018. különszám
- Hitler és a nők
- Tamáska Mária az "Öreg" árnyékában
- Magyar deportáltak felszabadulása és hazatérése
- Petőfi halála és a túlélés költői
- Kádár János és az ő Piroskája
- A Nagy Háború osztrák–magyar tábori bordélyai
- Vágy és vezeklés
- Rákosi Mátyás 15 évig tartó „gyógykezelése”
- Az elveszett csejtei "Vérgrófnő"
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.