Már a kezdettől fogva kudarcra volt ítélve Kállay Miklós egyensúlyozó politikája
2020. január 23. 16:29 MTI
133 éve, 1887. január 23-án született Kállay Miklós egykori miniszterelnök, aki a második világháború idején, 1942 és 1944 között állt a kormány élén. Kállay az addigi egyoldalú német orientáció mellett megpróbált nyitni az angolszászok felé, a köznyelvben Kállay-kettősnek nevezett "hintapolitika" kudarcát Magyarország német megszállása tetőzte be.
Korábban
Nagykállói Kállay Miklós elszegényedett nyíregyházi dzsentricsaládba született 1887. január 23-án. A politikai életbe jogi diplomájának megszerzése után kapcsolódott be: Bethlen István kormányában kereskedelemügyi államtitkár volt, majd Gömbös Gyula alatt földművelésügyi miniszter.
Nem értett egyet az utóbbinak a tekintélyuralmi állam felé mutató elképzeléseivel, ezért 1935-ben lemondott, és Bethlennel együtt kilépett a kormánypártból, a Magyar Élet Pártjából.
A Horthy Miklós kormányzó által nem sokkal később a felsőház tagjává kinevezett Kállay 1937-ben az akkor megalakult Országos Öntözésügyi Hivatal elnöke lett.
Valószínűleg a bethleni vonalat képviselő mérsékelt politikai nézeteinek és angolbarát politikai orientációjának köszönhette, hogy 1942 márciusában Horthy a németek támogatását élvező Bárdossy László utódaként őt nevezte ki kormányfővé.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/350fb328bb3b0a93b2d6f363355f1bc9.jpg)
Az első perctől kezdve nagyon nehéz dolga volt. Párttársait, minisztereit szinte alig ismerte, közülük sokan a németekhez voltak hűek, így a kormány működését a háborús helyzet mellett a nagyfokú belső bizalmatlanság is nehezítette.
A saját és az ország lehetőségeihez mérten igyekezett ellenállni a németek követeléseinek, amelyek - újabb magyar katonák frontra küldése és a gabonaszállítmányok növelése mellett - a "zsidókérdés" mielőbbi megoldását sürgették.
Kállay azonban mind a deportálások, mind a sárga csillag viselésének gondolatát határozottan visszautasította, de a nyílt konfrontáció elkerülése érdekében jóváhagyta, hogy az izraelita vallást visszaminősítsék bevettből elismertté, továbbá rendelkezéseket léptetett életbe, amelyek kimondták, hogy a zsidó vallásúak nem szerezhetnek földingatlant és munkaszolgálatra kötelesek, amivel folytatódott a zsidótörvények elfogadásával megindult folyamat.
Kállay és bizalmasainak szűk köre - kockázatokat vállalva - a kiugrás lehetősége iránt tapogatózva felvette a kapcsolatot a britekkel és az amerikaiakkal.
A magyar kiugrásnak azonban csak akkor lett volna valós esélye, ha a nyugati szövetségesek a Balkán felől nyitnak második frontot, és előbb érnek a magyar határokhoz, mint a szovjetek, akikkel a magyar vezetés semmiféleképpen nem akart megegyezni.
A "Kállay-kettős", vagyis az angolszászok és a németek közötti hintapolitika nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A berlini vezetés, Adolf Hitler mindvégig tudott a kormány manővereiről.
Amikor a Führer számára az is nyilvánvalóvá vált, hogy mindez Horthy Miklós jóváhagyásával történt, zöld utat adott Magyarország 1944. március 19-i megszállásának.
[galeria_kep_25951]
A hintapolitika kudarcának másik oka az volt, hogy a szövetségeseknek is érdekükben állt abban azon hitben tartani Kállayt, hogy lesz balkáni front, mert a normandiai partraszállás előkészületei közben ezzel is lekötötték a németek figyelmét.
A német megszállást követően Kállay a török nagykövetségre menekült, de az október 15-i nyilas hatalomátvétel után kénytelen volt onnan távozni. Letartóztatták és Sopronkőhidára, majd Mauthausenbe, később Dachauba vitték, itt érte a világháború vége.
A szovjet befolyás alá került Magyarországon megindult folyamatokat látva nem tért haza, Capri szigetén, majd az Egyesült Államokban élt 1967. január 14-én bekövetkezett haláláig.
Hamvait 1993-ban hozták haza a család kállósemjéni kriptájába, a község általános iskolája a néhai miniszterelnök nevét viseli. Emlékiratai Magyarország miniszterelnöke voltam címmel jelentek meg.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/iI3Es/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/a01f91ced050cecd7355bc9df458a3a2.jpg)
![erotika](/iI3Es/label/.cut-640x400/5.jpg)
erotika
- Korántsem voltak mentesek a pajzán hajlamoktól Amerika alapító atyái
- Ez volt a kis kék pirula középkori elődje
- „Csók elején nem érdemes kapkodni!” – szex a Kádár-rendszerben
- Így próbálták pótolni a megfogyatkozott férfierőt a középkorban
- Amerika alapító atyáinak túlfűtött magánélete
- Egészséges erotika – szex a szocializmus évtizedeiben
- Pillantás a szoknya alá: a frivolan hintáztató Jean-Honoré Fragonard
- Erotikus mitológiai ábrázolások harangozzák be a tavaszt a Szépművészeti Múzeum új kamaratárlatán
- Csempészett pornó és topless strandok: egészséges erotika a szocializmusban
- Saját tervezésű dresszben úszta át első nőként a La Manche csatornát Gertrude Ederle 09:50
- Valószínűleg az atombomba hatásának bemutatása is elég lett volna Japán elrettentésére 08:20
- Madárlakhoz hasonlították az első elektromos árammal működő közlekedési lámpát tegnap
- Három különböző arcot is kapott a rejtélyes körülmények között elhunyt Tutanhamon tegnap
- A közép-európai összefogás jelentős példáját adta Hunyadi János életműve tegnap
- Nem tiltakoztak a nyugati hatalmak Lengyelország legelső felosztása ellen tegnap
- Az arisztokraták is a köznéppel együtt mulattak a régi Városligetben tegnap
- A magyar király mellett még két másik uralkodó is részt vett a gellérthegyi csillagda felavatásán tegnap