Máig rejtélyes alaknak számít a Japánt a modern korba vezető Meidzsi császár
2020. július 30. 17:28 Múlt-kor
Korábban
Új hatalom Ázsiában
A központosítást nagyfokú modernizálás kísérte nemcsak a politikában, de a tudomány, az ipar és – különösen – a haderőfejlesztés terén. A Meidzsi-korszak jellegzetességei a világszerte megjelenő diplomaták és megfigyelők, akik segítségével a kor nagyhatalmaitól a legjobbnak talált példákat vette át a hozzájuk felzárkózni igyekvő szigetország.
A gyors léptékű iparosítás egyúttal lehetővé tette és meg is követelte a hasonlóan nagyfokú infrastruktúra-fejlesztést is. Az épülő gyárak, kikötők és öntődék a jó kapcsolatokkal rendelkező vállalkozókhoz kerültek, a hazai tulajdonú ipar nyugati felszereléssel fejlődött tovább, olcsó termékei pedig versenyképesnek bizonyultak a nemzetközi piacon is. Az iparosodás meghozta a növekvő városiasodást is, a lakosság számottevő része költözött vidékről a városokba, amit megkönnyített a korábbi szigorú, kasztrendszerszerű társadalmi berendezkedés hivatalos eltörlése is.
A nagy reformlendület ellenére korántsem lehet valódi demokráciáról beszélni a Meidzsi-korszakban: az 1889-től érvényes új alkotmány ugyan létrehozta az országgyűlést, azonban a szerv aligha bírt valódi hatalommal. A Meidzsi-kori Japán egyfajta oligarchiának tekinthető, amelyben a „jól helyezkedő”, a belharcok során a bakufuval szemben a császár oldalára álló szamurájok és daimjók kezébe került át a hatalom.
Japán átalakulásának egyik mérföldkövét jelölte az 1895-1896-os kínai–japán háború, amelyben „bemutatkozott” az új, modern tűzfegyverekkel felszerelt sorkatonákon alapuló japán haderő, majd pedig 1904-1905-ben az orosz–japán háború, amelyben egy európai hatalom volt kénytelen visszavonulót fújni a szárnyait bontogató modern ázsiai birodalommal szemben.
Az általa fémjelzett korszak hatalmas átalakulásai ellenére maga Meidzsi császár meglehetősen rejtélyes alakja a japán történelemnek: édesapjával ellentétben nem írt leveleket, naplót sem vezetett, és csupán néhány alkalommal állt a korban egyre jobban elterjedő fényképezőgép elé. Sok szempontból megkérdőjelezhető, mennyi közvetlen szerepet játszott országa átalakulásában, és mennyiben volt inkább passzív szemlélője az eseményeknek.
A számos különféle betegségben (cukorbetegség, vesegyulladás, gyomor-bélhurut) szenvedő uralkodóval végül az ezek kombinációjából kialakuló urémia, azaz húgyvérűség végzett 59 éves korában. Bár sok korabeli európai uralkodó élt ennél jóval tovább, az addigi japán császárok sorában Meidzsi kimondottan hosszú életűnek számított – elődei közül sokan a negyvenes éveiket sem érték meg.
Utóda a szintén igen törékeny egészségű Taisó (személyes nevén Josihito) lett, Meidzsi gyermekei közül az egyetlen, aki megérte a felnőttkort.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
16. Reformáció és katolikus megújulás
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Színlelt emberrablás mentette meg Luther életét a birodalmi átok kimondása után
- A leves, amely megállított egy háborút
- Saját pénzén, pápai elismerés nélkül alapította meg egyetemét Pázmány Péter
- A kapitalizmus fejlődéséhez is hozzájárultak Kálvin János tanai
- Luther Mártont majdnem agyonütötte egy villám, megfogadta, ha túléli, szerzetesnek áll
- Eleinte nem akart egyházszakadást, később már Antikrisztusnak nevezte a pápát Luther
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Angyalok vagy egy trágyadomb miatt élhették túl a zuhanást a prágai defenesztráció áldozatai?
- Csak híveket akartak toborozni az egyházak a boszorkányüldözéssel?
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap