Ma sem tisztázott, mi okozta pontosan a minószi civilizáció bukását Krétán
2021. március 12. 08:47 Múlt-kor
Korábban
Királyi luxus
Egyetlen, az egyiptomi fáraóhoz hasonló módon politikai és vallási hatalommal is bíró királynak sikerült uralkodása idején a korábban Phaisztosz városával megosztott szigetet egységesíteni. A görög mítoszokban Minószként emlegetik az uralkodót, aki később hatalmas flottájának köszönhetően kiterjesztette hatalmát az egész Égei-tengerre.
Saját háza is tükrözte ezt az erőt: a knósszoszi palota már önmagában egy kis városka volt, olyan luxuskörülményekkel, amely abban a korban csak a több ezer kilométer távolságra, India és Pakisztán határán, az Indus völgyében fekvő Mohendzsodáró városához volt hasonlítható.
A fürdőkben különféle higiéniai szolgáltatásokat kínáltak, a kádakba terrakotta vízvezetékek szállították a forrásvizet, továbbá csatornarendszer, és a feltételezések szerint vulkanikus forrásokból származó meleg vizes rendszer segítségével fűtés is működött benne.
A palota többi része sem volt kevésbé lenyűgöző. Az élet egy nagy, téglalap alakú udvar körül zajlott, a hatalmas építmény 1300 szobájában, amelyek között akadtak szentélyek és fogadásokra alkalmas termek, a király, a királynő és a funkcionáriusok hálószobái, ebédlők, levéltárak, börtönök, kertek és raktárak is, ahol a könyvelők tárolták a teljes lakosság számára elérhető élelmiszerfeleslegeket.
Akadt még itt hely, ezeken felül a kézművesek üzleteinek, ahol rátermett aranyművesek, tímárok és fazekasok készítették termékeiket, amelyek a sziget kereskedelmének jelentős hányadát tették ki.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1956
- Miniszteri kinevezésének napján tartóztatták le hazaárulás vádjával Maléter Pált
- Menlevelekkel segítette 1944-ben az üldözött zsidókat Bibó István
- Tanú akart lenni Maléter Pál özvegye, Gyenes Judith
- Kalandos módon, eltérített repülőgéppel disszidáltak a magyar fiatalok 1956-ban
- Béremelésért és árcsökkentésért tüntettek a poznani munkások 1956-ban
- Az ártatlanul elítélt '56-os mártírra, Brusznyai Árpádra emlékeztek
- A Párt és a forradalom között egyensúlyozva igyekezett konszenzust találni Nagy Imre
- A Pártból is kizárták a reformokat szorgalmazó Nagy Imrét
- Bebörtönzött ismerőseit tervezte kiszabadítani Mansfeld Péter
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap