Ma kezdődik a hanuka
2014. december 17. 10:00 MTI
A nyolcnapos hanuka az egyik legnagyobb zsidó ünnep, amelyen a hívők a jeruzsálemi templom újbóli felszentelésére emlékeznek. Az örömünnep - a vallási és a fizikai szabadság, valamint a fény ünnepe - a zsidó naptár szerint kiszlév hó 25-étől tévét hó 2-áig tart, ez idén a Gergely-naptár szerint december 17. és 24. közé esik, az első gyertyagyújtás december 16-án este volt.
Korábban
A szeleukida IV. Antiokhosz Epiphanész i.e. 168-ban kiszlév hó 25-én vette be Jeruzsálemet, és a hagyomány szerint három évvel később, i.e. 165-ben ugyanezen a napon foglalta vissza a várost a Júdás Makkabeus vezette zsidó sereg. Amikor a megszentségtelenített szentélyben meg akarták gyújtani az örökmécsest, csak egy kis korsónyi tiszta, megszentelt olajat találtak. Jóllehet ez alig egy napra lett volna elég, csodás módon mégis nyolc napig égett, amikorra elkészült a tiszta, megszentelt olaj, és a templomot újra felavathatták - erre utal az ünnep neve, amely felszentelést jelent.
Az ünnepre, amelyet már Jeruzsálem felszabadítása után egy évvel megültek, mécses- vagy gyertyagyújtással emlékeznek. Kiszlév hó 24-én este egy lángot gyújtanak meg a kilencágú (nyolc+egy) gyertyatartón, a hanukián, majd minden este eggyel többet, mert a Talmud szerint "a szentség dolgában csak növekedni lehet". (A gyújtólángot vagy szolgagyertyát a gyújtás után a hanukia kilencedik ágára teszik.) Az új gyertyát mindig balról teszik hozzá a többihez, és balról jobbra haladnak a gyújtással. A gyertyatartó a zsinagógában - miként a Szentélyben - a déli oldalon áll, keletről nyugatra fordítva. Otthon az ablak közelébe helyezik, hogy fénye kifelé is világítson, és hirdesse hanuka csodáját. A láng meggyújtásakor első alkalommal három, a többi napon két imát mondanak. A gyertyáknak legalább fél órát kell égniük, és nem szabad őket világításra használni.
Hanuka az öröm ünnepe, ilyenkor sem böjtölni, sem gyászolni nem szabad. A család tagjai megajándékozzák egymást, játékkal, beszélgetéssel töltik együtt az estéket. A legkedveltebb játék a trendedli elnevezésű pörgettyű, amelynek négy oldalán négy héber betű áll. Bár a betűknek eredetileg az ünneppel kapcsolatos jelentésük volt, ma már átértelmezték őket, és a játék szabályait is jelentik: a játékosok pénzben vagy dióban, mogyoróban játszanak. Szokás ilyenkor a gyerekeknek pénzt - hanukageltet - és ajándékokat is adni. Az asztalra fánk és latkesz (liszttel, borssal és sóval összekevert, olajos tepsiben kisütött reszelt krumpli) kerül, emlékezésül az olaj csodájára.
A hanuka ünnepe alkalmával hetedik alkalommal rendezik meg a Budapest eltérő történetű városrészeinek kulturális és közösségi színtereit összekötő fesztivált, új helyszíneken, új központtal, de a megszokott, otthonos hangulatban, Negyed7Negyed8 elnevezéssel (az előző években a rendezvény elnevezése Negyed6Negyed7 volt); a Nyugati pályaudvarnál pedig meggyújtják az óriás hanukagyertyát.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
11. A kiegyezéshez vezető út, a kiegyezés tartalma és értékelése
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- Véreskezű zsarnokból Ferenc Jóska – hét évtized „a birodalom első hivatalnokaként”
- A Magyarországgal való kiegyezés felé mozdította el Bécset a königgrätzi vereség
- Külpolitikai kudarcok kényszerítették Bécset a Kiegyezésre
- Deák Ferenc tollba mondta a húsvéti cikket, hogy kézírását se ismerjék fel
- Ferenc József is fogadta az 1849-ben jelképesen felakasztott Andrássyt
- 10 tény a dualizmus kori Magyarországról
- Egyenes út vezetett a kiegyezéstől Trianonig? – az 1867. évi alku 150 év távlatából
- Kossuth a bukás biztosítékát, mások az ország aranykorát látták a Kiegyezésben
- Megoldódott Sisi koronázási fotóinak rejtélye
- Nehezen barátkozott meg az amerikai hétköznapokkal Kabos Gyula 18:05
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap